Négyen könnyebben, egyvalaki súlyosan megsérült abban a balesetben, amely csütörtök délután történt a Rimaszombatot (Rimavská Sobota) Osgyánnal (Ožďany) összekötő főúton.
VIDEÓ: két autó és egy motoros ütközött Rimaszombat mellett
Két személyautó és egy motoros szaladt egymásba. Utóbbi már nem tudott lefékezni, és belehajtott az előzetesen összeütközött járművekbe, majd átrepült rajtuk.
Katarína Načiniaková, a Falck cég szóvivője elmondta: a helyszínre három mentőegység érkezett. Tájékoztatása szerint a balesetben öten sérültek meg, az egyik autó sofőrje súlyosan, őt a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk. A sérültet a helyszínen ellátták, majd gyorsmentővel a rimaszombati kórházba szállították őt a többi sebesülttel együtt.
A Tűzoltó- és Mentőszolgálat (HaZZ) tájékoztatása szerint a helyszínen hat tűzoltó két műszaki egységgel vett részt a mentésben. Az 1/16 jelzésű utat a baleset miatt lezárták.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.