Vérhas a komáromi romatelepen

Komárom |

<p>Szeptember elején vérhas megbetegedést diagnosztizáltak a Belső körúton található romatelepen. Hőemelkedéssel, hasfájással, gyakran véres, nyálkás széklettel, hasmenéssel járó bakteriális fertőzésről van szó, amely leginkább érintéssel, főleg piszkos kéz útján terjed, a köznyelvben a „piszkos kéz betegségének” is nevezik.</p>

Valószínűleg a Körzeti Közegészségügyi Hivatal gyors beavatkozásának köszönhető, hogy nem robbant ki járvány, az első esetek diagnosztizálása után ugyanis azonnal elkülönítették nemcsak a fertőzötteket, hanem a velük érintkezett személyeket is. A fertőzés gócpontjának számító telepen mintegy 130 ember lakik, köztük 30 gyerek a legalapvetőbb higiéniai követelmények betartása nélkül. 

A telepen vízöblítéses vécé nincs, a környéken lakók szerint sokszor a szeméttárolók mellett végzik el dolgukat a romák. Az udvaron halmokban áll a hulladék. A telepen élő iskolaköteles gyerekek számára csak a napokban kezdődik meg a tanév, eddig a fertőzés további terjedésének megakadályozása érdekében nem engedték őket közösségbe. Az egyik komáromi gyermekorvostól megtudtuk: minden évben találkoznak egy-egy vérhas- vagy szalmonella megbetegedéssel, a mostani fertőzés viszont nagyobb méreteket öltött. 
További részletek csütörtöki nyomtatott kiadásunkban,

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?