Vérhasjárvány már Keszegfalván is

Keszegfalva |

<p>Múlt pénteken nem engedték gyerekeiket iskolába a keszegfalvai szülők, mivel az a hír terjedt el, hogy vérhassal fertőzött tanuló is látogatja az intézményt. A gyerekek helyett a felháborodott szülők érkeztek az iskolába, hogy tisztázzák a helyzetet.</p>

„Sajnos nem volt teljesen alaptalan a szülők aggodalma és felháborodása, a bálványosi falurészben ugyanis két családnál valóban felütötte fejét a betegség – árulta el lapunknak Egyed Mária igazgatónő. – Csütörtökön délelőtt szereztünk erről tudomást a községházáról, és azonnal hazaküldtük azt a három tanulót, akik ezekből a családokból származnak; ők azóta nem járnak iskolába. Még csütörtökön fertőtlenítettük az egész épületet. Tegnap óta normális menetben folyik a tanítás, a gyerekeket természetesen figyelmeztettük a higiéniai szabályok fokozott betartására. Teljesen nem lehetünk azonban nyugodtak, hiszen a betegség lappangási ideje két hét, azalatt másoknál is jelentkezhetnek a tünetek.”

Bár a fertőzéssel érintett családokat a közegészségügyi hivatal dolgozói felvilágosították arról, hogy tagjaik nem mehetnek közösségbe, ők ezt nem tartották be. „Minket csütörtökön reggel levélben értesített a közegészségügyi hivatal arról, hogy a betegséget diagnosztizálták a falunkban – mondta Toma Tibor polgármester. – Azonnal felkerestük a családokat, konténert, műanyag zsákokat vittünk oda, hogy kicsit takarítsák ki az udvarukat, ahol enyhén szólva elég nagy a piszok, a rendetlenség. Az érintettek az egykori állami gazdaság által használt parasztházban élnek további 7 családdal együtt. Mintegy ötven személyről van szó, természetesen mindannyiukra vonatkozik a karantén. Ismét felhívtuk a figyelmüket arra, hogy fel kell keresniük körzeti orvosukat. Információm szerint ezt azóta már többen meg is tették.” (vkm)
A teljes cikk nyomtatott kiadásunkban olvasható.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?