Veretlen nyárasdiak

Nyárasd. A felnőttek rendezvénye után az ifjúsági korosztályú csapatok párharcaira került sor február első és második hetének végén a nyárasdi sportcsarnokban.

Nyárasd. A felnőttek rendezvénye után az ifjúsági korosztályú csapatok párharcaira került sor február első és második hetének végén a nyárasdi sportcsarnokban. A Dunaszerdahelyi Területi Futballszövetség elnökének serlegéért harmadízben lebonyolított téli teremfocitornáján a területi bajnokságban szereplő együttesek mérték össze a tudásukat. Az első játéknapon a csoportmérkőzésekre, a folytatásban pedig a helyosztókra került sor. A tornagyőzelmet teljesen megérdemelten a jó formában futballozó nyárasdiak szerezték meg. A vendéglátók sikerének értékét nagyban növeli a tény, hogy veretlenül vették az akadályokat, öt találkozójukon csupán egyszer rezdült a hálójuk. A sikeres tornának sajnos árnyoldalai is voltak. A DAC ificsapatának vezetői a helyosztóra már nem a járási bajnokságban szereplő csapatukat, hanem a kerületi szintű pontvadászatban játszó B együttesüket küldték el. Tettük nem maradt következmény nélkül, a helyosztókon elért eredményeiket a szervezők törölték. Ugyancsak nagy árat fizettek fegyelmezetlenségükért, kirívó sportszerűtlenségükért a döntőben érdekelt balonyiak. A csilizköziek durváskodó kollektíváját kizárták a versenyből, eredményeiket úgyszintén törölték a szervezők. A hagyományoknak megfelelően ezúttal is kiértékelték, megjutalmazták az egyes posztok legjobbjait, illetve a torna gólkirályát. A rendezvény végén Takács Tibor, a területi szövetség sporttechnikai bizottságának elnöke és a testület tagja, Németh András adta át a díjakat a csapatok kapitányainak, a legjobb játékosoknak.

A járási döntő eredményei:

A-csoport: Dolný Štál–DAC Dunajská Streda 1904 C 1:0, Trhová Hradská–Topoľníky 0:1, DAC 1904 C–Topoľníky 1:1, Dolný Štál–Trhová Hradská 0:1, Trhová Hradská –DAC 1904 C 0:4, Topoľníky– Dolný Štál 6:0.

1. Topoľníky 3 2 1 0 8:1 7

2. DAC 1904 C 3 1 1 1 5:2 4

3. Trh. Hradská 3 1 0 2 1:5 3

4. Dolný Štál 3 1 0 2 1:7 3

B-csoport: Ňárad–Okoč-Sokolec 1:2, Ohrady–Povoda 3:1, Okoč-Sokolec–Povoda 5:5, Ňárad–Ohrady 0:0, Ohrady–Okoč-Sokolec 2:2, Povoda–Ňárad 1:0.

1. Ohrady 3 1 2 0 5:3 5

2. Okoč-Sokolec 3 1 2 0 9:8 5

3. Povoda 3 1 1 1 7:8 4

4. Ňárad 3 0 1 2 1:3 1

C-csoport: Malé Dvorníky– Šamorín B 1:0, Štvrtok na Ostrove–Baloň 4:1, Šamorín B–Baloň 0:3, M. Dvorníky–Štvrtok n/O. 3:4, Štvrtok n/O.–Šamorín B 1:1, Baloň–M. Dvorníky 5:3.

1. Štvrtok n/O. 3 2 1 0 9:5 7

2. Baloň 3 2 0 1 9:7 6

3. M. Dvorníky 3 1 0 2 7:9 3

4. Šamorín B 3 0 1 2 1:5 1

Helyosztók–mérkőzések a 8-11. helyért: Dolný Štál–Trhová Hrad-ská 1:1, g.: Balogh I., ill. Kovács A.; Ňárad–Šamorín B 1:3, g.: Nagy L., ill. Mózsi J., Csölle P., Bogyai Á.; Trhová Hradská–Šamorín B 2:1, g.: Takács A., Kovács A., ill. Kovács J.; Dolný Štál–Ňárad 3:1, g.: Kovács B., Kovács L., Fogas Zs.; ill. Nagy L.; Ňárad–Trhová Hradská 0:4, g.: Takács A. 2, Kovács A., Takács D.; Šamorín B–Dolný Štál 0:0.

8. Trhová Hr. 3 2 1 0 7:2 7

9. Dolný Štál 3 1 2 0 4:2 5

10. Šamorín B 3 1 1 1 4:3 4

11. Ňárad 3 0 0 3 2:10 0

Mérkőzések a 4.-7. helyért: Povoda–DAC 1904 C 1:3, g.: Csóka S., ill. Jávorka V., Varga R., Szabó T.; Malé Dvorníky–Okoč-Sokolec 4:2, g.: Kiss K. 2, Domonkos P., Hordósi G., ill. Orosz L., Farkas P.; DAC 1904 C–Okoč-Sokolec 1:3, g.: Varga R., ill. Orosz L. 2, Farkas P., Povoda–Malé Dvorníky 0:0; Malé Dvorníky–DAC 1904 C 0:0; Okoč-Sokolec–Povoda 3:6, g: Orosz L. 2, Halasi S., ill. Pavlík Márió 4, Zsíros I., Pavlík Marián. A DAC 1904 C csapatának valamennyi mérkőzését játékosai jogosulatlan szereplése miatt törölték.

4. Povoda 3 2 1 0 9:3 7

5. Malé Dvorníky 3 2 1 0 7:2 7

6. Okoč-Sokolec 3 1 0 2 8:10 3

7. DAC 1904 C 3 0 0 3 0:9 0

A torna döntőjének (1.-3. helyért) eredményei:

Topoľníky–Baloň 2:0, g.: Erős Z., Frühvald G.; Ohrady–Štvrtok na Ostrove 3:0, g.: Bartal G. 2, Harsányi D.; A Baloň–Štvrtok na Ostrove találkozó 0:3-as (g.: Puss M. 2, Valacsay R.) állásnál a balonyiak sportszerűtlen viselkedése miatt félbeszakadt; Gl.: Topoľníky–Ohrady 2:0, g.: Frühvald G., Teplický T.; Štvrtok na Ostrove–Topoľníky 0:3, g.: Gulázsi F. 2, Teplický T.

1. Topoľníky 2 2 0 0 5:0 6

2. Ohrady 2 1 0 1 3:2 3

3. Štvrtok n/O. 2 0 0 2 0:6 0

A szervezők a sportszerűtlen balonyiak összes eredményét törölték, fegyelmezetlen együttest helyezés nélkül kizárták a tornáról.

A nyárasdi torna legjobbjai

Kapus: Csánó László (Ohrady)

Mezőnyjátékos: Kovács Péter (Topoľníky)

Góllövő: 7–Farkas Péter (Okoč-Sokolec)

További sorrend: 5 – Hromada László (Štvrtok n/O.), Orosz László (Okoč-Sokolec), 4–Frühvald Gábor (Topoľ-níky), Halasi Sándor (Okoč-Sokolec), Pavlík Márió (Povoda). (bj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?