Véradók kitüntetése

A Komáromi járásban a napokban 32 véradó vehette át a negyvenszeres véradóknak járó Jánsky-emlékérem arany fokozatát. Ezüst fokozatot 71-en, bronzot pedig 84-en kaptak, az előbbit húsz, az utóbbit tíz térítésmentes véradásért adományozzák.

A Komáromi járásban a napokban 32 véradó vehette át a negyvenszeres véradóknak járó Jánsky-emlékérem arany fokozatát. Ezüst fokozatot 71-en, bronzot pedig 84-en kaptak, az előbbit húsz, az utóbbit tíz térítésmentes véradásért adományozzák. Az ünnepélyen emlékérem-átadáson jelen voltak a városok és falvak polgármesterei is, akik virágcsokrokkal, ajándékokkal köszönték meg községeik kitüntetett polgárainak nemes cselekedetét. Kovács Judit, a Vöröskereszt Komáromi Területi Egyesületének elnöke köszöntőjében kiemelte: „az, hogy jót tegyünk másokkal, nem várva semmiféle ellenszolgáltatást, nagy-nagy szeretet feltételez, de a jó iránti mély alázatot és tiszteletet is. A véradók valamennyien áldozatot hoznak azért, hogy másokon segíthessenek, szó szerint vérüket áldozzák. Ezért végtelenül hálásnak vagyunk nekik és mindannyiunk részéről köszönet illeti őket.” Az ünnepi hangulatot emelte a komáromi Komenský és Munka utcai alapiskola diákjainak rövid műsora. (vkm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?