Véget ért a VII. Legere Irodalmi Verseny

Legere Irodalmi Verseny
Nyitra |

Toldi szerelme-társasjáték, Arany-póló, mosógép mellett búslakodó Ágnes asszony, szelfiző Toldi Miklós. Az Arany-életművet három fordulóban feldolgozó Legere Irodalmi Verseny hetedik évfolyamának záró fordulóján, december 18-án a Közép-európai Tanulmányok Karára látogató középiskolás diákok a szervezők számára is meglepően kreatív módon tanúskodtak arról, hogy Arany János pályaképét nemcsak ismerik, hanem értik, sőt a saját világukon keresztül újra is értelmezik azt.

A felsorolt Arany-újragondolások a Legere-verseny minielőadásokat bemutató szakaszában bukkantak fel, ahol a 26 regisztrált, háromfős csapat tagjai eredetibbnél eredetibb ötletekkel álltak elő. A legfontosabb közös szálat az aktualizálás gondolata és a különböző mediális eszközök használata képezte: a zsűri tagjai ppt-ken, kisvideókon, társasjátékon, megzenésített verseken, dramatizálásokon, illusztrációkon keresztül hallották vissza Arany János egy-egy sorát vagy pályaképének valamelyik szakaszát. A minielőadások ebben az évfolyamban olyan sikert arattak az értékelők körében, hogy a szervezők úgy döntöttek, kategóriánként, vagyis a szakközépiskolások és a gimnazisták körében is rendhagyó módon két-két szekciógyőztest hirdetnek ki.

A minielőadások versenye mellett a délelőtti órákban sor került a verseny gerincét alkotó feladatlap kitöltésére is, amely Arany János műveinek kortárs irodalmi fogadtatását tematizálta: a Németh Zoltán előadásán alapuló feladatlap többek között Parti Nagy Lajos, Kovács András Ferenc, Lackfi János, Forgács Miklós, Tőzsér Árpád, Varró Dániel Arany-átiratainak értelmezésére épült. A feladatlap kitöltésével párhuzamosan a felkészítő tanárok Molnár Gábor Tamás, az ELTE oktatója módszertani műhelymunkájába kapcsolódtak be. Míg a szervezők a feladatlap javításával, a végeredmények összegzésével és az oklevelek kiállításával foglalkoztak, a versenyzők és felkészítőik a Csavar Színház A nagyidai cigányok című fergeteges előadásán vehettek részt. Végül délután két órakor vette kezdetét az ünnepélyes díjkiosztó, melyen az alábbi eredmények kerültek kihirdetésre:

 

GIMNÁZIUM kategória:

  1. hely: EMU (Magyar Tanítási Nyelvű Magángimnázium, Dunaszerdahely) – Kovács Eszter, Pálfy Margaréta, Pintes Orsolya. Felkészítő: Horváth Péter

  2. hely: Kisfalusy Társaság (Magyar Tanítási Nyelvű Magángimnázium, Dunaszerdahely) – Csóka Zsófia, Sárközy Boglárka, Uher Anna. Felkészítő: Terebessy Mária

  3. hely: A jó palócok (Tompa Mihály Református Gimnázium, Rimaszombat) – Illés Bernadett Mária, Gál Laura, Molnár Zsófia. Felkészítő: Majercsík Mária

MINIELŐADÁSOK versenye:

  1. A három apród II. (Füleki Gimnázium) - Bóna Friderika, Karcag Emese, Simon Zoltán. Felkészítő: Szvorák Zsuzsa

  2. Aranyos jányok (Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium, Pozsony) – Csemez Flóra, Holop Célia, Kováts Virág Borbála. Felkészítő: Iró Erzsébet

SZAKKÖZÉPISKOLA kategória:

  1. hely: Ekomókusok (Kereskedelmi Akadémia, Nagymegyer) – Tilajcsík Dóra, Turczi Dorottya, Nagy Rita. Felkészítő: Mészáros Ilona

  2. hely: Bal-Lada (Közös Igazgatású MTNY Iskola, Szenc) – Pongrácz Emese, Labai Vivien, Mészáros Réka. Felkészítő: Pongrácz Flóra

  3. hely: Aranyoskák (Kereskedelmi Akadémia, Nagymegyer) – Šindler Martina, Kertész Anna, Szakács Réka. Felkészítő: Papp László

MINIELŐADÁSOK versenye:

  1. Tisztaszívűek (Szakközépiskola, Királyhelmec): Juhász Médea, Sabo Dominik, Anderkovics László. Felkészítő: Pankovics Andrea

  2. ViLiDó (Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskola, Gúta) – Matuš Lilla, Matuš Dóra, Csillag Virág. Felkészítő: Bálint Katalin

 

A verseny a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Kara  Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézete, az Arany A. László Polgári Társulás, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége Nyitrai Területi Választmánya és a Szlovákiai Magyar Akadémiai Tanács jóvoltából jött létre.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?