Véget ért a munkanélküliek kurzusa

A Dunaszerdahelyi járás lakosságának valamivel több mint tíz százaléka roma származású, s zömével ők azok, akik huzamosabb ideje a munkaügyi hivatal nyilvántartásában szerepelnek. Mivel általában nincs szakképesítésük, reménytelenül próbálnak elhelyezkedni.

A Dunaszerdahelyi járás lakosságának valamivel több mint tíz százaléka roma származású, s zömével ők azok, akik huzamosabb ideje a munkaügyi hivatal nyilvántartásában szerepelnek. Mivel általában nincs szakképesítésük, reménytelenül próbálnak elhelyezkedni.

Ezen az áldatlan helyzeten próbált változtatni a Művelődési Akadémia dunaszerdahelyi részlege és a polgármesteri hivatal közös kezdeményezése. Farkas Aladár igazgató és Pázmány Péter polgármester egyaránt úgy vélte, hogy roma családok megélhetési feltételei akkor javulhatnak és szűnhetnek meg a tetemes lakbérhátralékok, ha továbbképzéssel javítanak a romák műveltségi szintjén, s ezzel elhelyezkedési esélyeiken is. Ezért az akadémia tavasszal kérvényt nyújtott be Csáky Pál kisebbségi miniszterelnök-helyetteshez, amelyben roma- tanfolyam beindításához kért anyagi támogtást. Kedvező válasz érkezett 140 ezer koronás támogatás kíséretében. ĺgy az akadémia szeptemberben beindíthatta a kéthónapos ingyenes tanfolyamot. A kurzusra olyanok jelentkezhettek, akik legalább az alapiskolát elvégezték.

A jelentkezők sokoldalú képzést kaptak, hiszen az első napokban szociálpszichológiai tréningen vettek részt, s ennek során megismerkedtek a viselkedési és kapcsolatteremtési alapelvekkel, így a bemutatkozás, a telefonos komunikáció szabályaival. Ezután következett a számítógép-kezelés oktatása, majd a magánvállalkozás beindításának jogi és gazdasági feltételeiről, valamint a vele kapcsolatos jogszabályokról kaptak áttekintést. A tanfolyam elvégzését tanusító oklevelet tizenhárman vehették át a városháza dísztermében. Pázmány Péter a diplomakiosztón reményét fejezte ki, hogy a kurzus elvégzőinek mielőbb sikerül elhelyezkedniük. Farkas Aladár igazgató újabb továbbképző tanfolyam szervezésére készül. Ha sikerül anyagi támogatást szereznie, akkor kőművessegédi, raktárosi, szakácssegédi és varrónőkurzusokat indítanak. (-iker-)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?