Védett menhelyen készülnek felnőtté válásukra

Marian Ardan egyik neveltjével, az akkor még sorkatonaként szolgáló Szalai MariannalAz érsekújvári székhelyű, a környező gyermekotthonokból érkező fiatalemberek számára létesített „védett menhelyen” Marián Ardan és Jozef Macek szociális gondozók igyekeznek esélyeiknek megfelelő útra terelni a fiúkat. Bevallják, nem minden jelentkező nyer bebocsátást a Wolker utcai családi házba. Csak a takarékoskodni és alkalmazkodni tudók részesülnek abban a segítségben, hogy egyfajta ugródeszkaként innen induljanak az óhajtott cél felé.

Először egy lakótelepi kúria volt a menhely, ahova a kurátorok is csak farkaskutyákkal mertek bemenni. A szomszédok minden mozdítható tárgyat elemeltek. „Később egy korábban anyaotthonként szolgáló, a járási hivatallal szemközti szükséglakásba kerültek az intézetes fiatalok. A nagyrészt az ő segítségükkel rendbe hozott épületben 1997. június 5-én hajléktalan férfiak számára egy másik, szociális felügyelet nélküli központot nyitottak. Jelenleg hét, 20-57 éves férfilakó él itt, havi 630 korona bérleti díj ellenében. Alig több mint kétezer koronájuk marad a megélhetésre egy hónapban, ezért legtöbbjük alkalmi munkákból tartja fenn magát. Vezetőt választottak maguk közül, a harminckét éves Oláh Tibort, aki fiatal kora ellenére már hat évet börtönben töltött. Természetes autoritásának köszönhetően viszont hallgatnak rá. „Úgy érzem, hálával fogadta bizalmunkat, és próbál megfelelni a vezetői elvárásoknak. Szüntelen gyanakvással nem érünk el semmit, csak rossz útra taszítanánk újra” – avat be a városközponti menhely mindennapjaiba Marián Ardan, aki több évtizede dolgozik szociális kurátorként, és elsősorban a gyerekotthonból kikerülő fiatalokat veszi pártfogásába.

S hogy mi lett a fiatalokkal? Egy kertvárosban található „védett menhelybe” költöztek át véglegesen, 1997. november 25-én a városközpontból. Mindkét intézmény az Érsekújvári Járási Hivataltól 2002. július 1-én került a Nyitra Megyei Önkormányzat hatáskörébe. Bartha Mónikától, a járási hivatal elöljárójától megtudtuk, az intézmények két munkatársának ügyintézését az érsekújvári idősek otthona és panziója vállalta el. A menhely dolgozói és lakói szerint egyaránt érezhető a változás, mivel a megyei önkormányzat figyelembe veszi szükségleteiket, öreg kazán helyett központi fűtést kaptak, meg építőanyagot. A tíz fiatalemberre este kilencig kurátoraik felügyelnek, eddig tartanak a kimenőik is. Munka mellett folyamatosan átépítették új lakhelyüket, forgólépcsőt, kazettás menynyezetet, faberakásos tetőteret készítettek a házba, ahol két kétágyas, egy három- és egy négyágyas szoba található.

ROSSZ HOLD KELT FEL, MIKOR A KÖLYKÖD LETTEM

Az egyik lakó ezzel az Edda dalrészlettel próbálja jellemezni az őt gyermekkorában ért megpróbáltatásokat. Nem keresi fel szabadnapjain a családját, mert érzi, nem kíváncsiak rá, sorsa talán csak a testvéreit érdekelné. A gútai gyermekotthonból két évvel ezelőtt került a menhelyre a húszéves Szalai Marian. Megtanulta a mezőgazdasági gépek javítását, leszerelt sorkatona, jelenleg segédmunkás. Kérésére később felvették a menhelyre testvérét, a 21 éves Albint is, mindketten dolgosak és közkedveltek. Elárulja, a fiúk közt elkerülhetetlen súrlódásokat mindketten jól kezelik, egyikük sem haragtartó. Bevallása szerint jó tartozni valahová, emiatt hajlandó a megalkuvásra is. „Szlovákiai bajnok voltam korábban súlylökésben, ennek köszönhetően még Spanyolországba is eljutottam. Most sem panaszkodom, alkalmi munkából sikerül pénzt is megtakarítanom. Szórakozásképpen a helyi strandra megyek, vagy a lányok után” – neveti el magát Marian, izmos, kisportolt testét bármelyik suhanc megirigyelhetné. Pedig manapság nem sok ideje marad a súlyzókra, hét malacot nevelnek közösen az udvaron, meg pulykákat, nyulakat és kecskéket, takaros konyhakertjük mellett a röptetőben hullámpapagájok ricsajoznak. A tíz fiúból látogatásomkor csak ketten tartózkodnak a háznál, a többiek munkában vannak. „A környék idősebb lakói bármikor bekopogtathatnak, neveltjeink készséggel segítenek nekik a kert gondozásában, a háztáji ellátásában, de javításokat is vállalnak” – jegyzi meg Ardan nem titkolt büszkeséggel, mintha csak a saját gyermekeivel dicsekedne.

AZ ELSŐ FIÓKÁK MÁR KIREPÜLTEK

Ritkán vannak otthon mind a tízen, mert alkalmi munkájuk bőven akad a környékenA szerző felvételeA menhelyen korábban egy intézetből kikerült pár élt, majd lakótársaik lakodalmat csaptak nekik. Hasonló szívélyességgel várják „haza” katonatársaikat is. Hamarosan újra két fiatal lakó indul útjára, nekik egyenként százezer koronájuk van megtakarítva, köztes hitellel mindketten saját lakást vesznek maguknak és felhagynak az intézetet felváltó menhelyi élettel. A többieknek átlagosan negyvenezer koronát sikerült megtakarítaniuk, társaik példáján látják, van értelme a gyűjtögetésnek. A lakásért, éppúgy mint a felnőtt férfiak a menhelyen, itt is havi 630 koronát fizetnek, maradék vagyonkájukkal a kurátorok segítenek gazdálkodni. „Az anyagiak kezelését nem tanították sem az intézetben, sem az iskolában. Eleinte megtörtént, hogy a lakó napok alatt elköltötte a kilépésekor kapott állami ezreseket. A dolgozó fiúk a szigorú házi szabályok szerint nyolcszáz, a nem dolgozók négyszáz korona havi zsebpénzből gazdálkodnak. Élelmiszert közösen vásárolunk a konyhára, amihez mindannyian hozzájárulnak, mi kurátorok főzünk, ők pedig kuktaként besegítenek” – mondja Marian Ardan. A többi pénzt a bankba, illetve építkezési takarékosságba fektetik. Öltöztetésüket a város lakói oldják meg. Ruházzák őket többek közt közismert helyi orvosok, akiknek kamasz gyerekeik külföldön folytatják a tanulmányaikat és az itthon hagyott, megunt ruháikra már nem tartanak igényt. Csak cipőt kell vásárolniuk, egy bakancsot a téli, egy könnyebbet a nyári hónapokra.

PÉLDÁS GAZDASÁG

A helyi Kondor, Oremus és Hrdlík pékségekből hetente friss kenyeret kapnak ingyen, az ugyancsak érsekújvári székhelyű Kamionservis évek óta foglalkoztatja a fiúkat, akik pályakezdőként, gyakorlat híján csak 1450 korona segélyre jogosultak. „A Poľnohospodár mezőgazdasági részvénytársaság jóvoltából segédmunkához jutunk, cserébe takarmányt kapunk az állatneveléshez, na meg jóféle almát, tavaly novembertől májusig egy tonnára valót ettek meg a fiúk. A Novogal baromficég embereinek köszönhetően, akik a takarmánytároló konténereket tisztítják, csaknem húsz négyzetméternyi maradék tyúktakarmányhoz jutunk. Mindezt persze nem kérjük ingyen, minden jó szándékú támogatást kétkezi munkájukkal hálálnak meg a fiúk, bárkinek szívesen segítenek” – hangsúlyozza a kurátor. Hatszáz literes fagyasztójukba már most harminc kilogramm répát tettek el télire, évi kétszáz kiló káposztát savanyítanak, disznóhúsuk van bőven, már csak a köretnek valót kell megvenniük a boltban. A fóliában megtermő paradicsomból és paprikából hamarosan lecsó készül. Hetven liter bodzaszirup van a pincében, azt fogyasztják üdítőitalként, és a nagy kamaszok megtanulták befőzni, lekvárrá puhítani a munkájukért és ajándékba kapott meggyet, szilvát, barackot és cseresznyét.

A ház udvara mögötti ágyások példás konyhakert képét tárják elénk. Az állatok is tiszták, gondozottak. Nemrég történt, hogy egy éjszaka alatt hat nyulat loptak el tőlük. Később a Nyitra folyó partján megtaláltak néhány lenyúzott nyúlbőrt. A tolvaj bizonyára nem sejtette, hogy a tíz fiút, csaknem negyven jövendő kisnyúltól fosztotta meg, hiszen anyanyulakat is lopott. Az ilyen történések ellenére is teszik a dolgukat. Kutyákat tenyésztenek, a fajtiszta állatok darabjáért hatezer koronát szeretnének kapni, és egy medencéről álmodoznak. A házban csak egy WC és kád van. Ha telne rá, szeretnének zuhanyozókat építeni. A tisztálkodást reggelente csak azért tudják zökkenőmentesen lebonyolítani, mert van, aki ötre, mások hatra, vagy hétre járnak munkába.

Marián és Jozef szociális dolgozók létrehozták a Domovák polgári társulást, melynek támogatásával a város és a régió lakói is segíthetik a fiúkat. Nagy szükség lenne hasonló, „védett lányintézetre” is, csakhogy ezt a megye támogatása nélkül nem tudják megoldani. Az intézeti fiatalok mögött nem állnak szülők és népes rokonság, akiknek segítségével elindulhatnának a felnőtté válás felé. Egykori otthonukból legtöbbször azért kerültek el, mert elfogadhatatlan körülmények közt, olykor étlen-szomjan tengődtek, néhány évvel idősebb vagy fiatalabb testvéreik társaságában. Legtöbbjük titkon arra vágyik, hogy legyen végre társa és gyermekei, akiknek többet szeretnének adni, mint amennyi neki jutott az egykori családi fészekben.