Vasúti fejlesztéseket szorgalmaznak az Ipoly mentén

Losonc
Losonc/Balassagyarmat |

Az I. Ipoly-völgyi Vasút Konferencia résztvevői egyebek mellett a forgalom újraindítását kérik a térség megszüntetett vagy lezárt vasúti pályaszakaszain – például Losonc és Balassagyarmat között.

10 pontból álló Memorandumot fogadtak el még okóber végén, majd – a járványügyi helyzet miatt különböző időpontokban – írtak alá a I. Ipoly-völgyi Vasút Konferencia résztvevői – közölte Olexa Miklós, az Ipoly Túra Egyesület elnöke.

Többek között arra hívják fel az illetékes szervek és személyek figyelmét, hogy regionális tarifával induljon újra a vasúti személyforgalom Balassagyarmat és Losonc között, egyúttal pedig kérik, hogy állítsák helyre a Drégelypalánk–Ipolyság közötti egykori vasúti pályát is. Ezeken kívül több, főleg a magyarországi oldalt érintő vasútfejlesztési lépést szorgalmaznak az érintett régióban.

A Memorandum 5. pontja szerint „az Ipoly-völgyi vasút felélesztésével párhuzamosan, vagy annak részeként, a kapcsolódó szlovákiai és magyarországi vasútvonalak felújítására is kerüljön sor, amely során megemelik a tengelynyomást, magas peronokat, és korszerű utastájékoztatást építenek ki, esőbeállókat létesítenek, P+R, és B+R parkolókat alakítanak ki“.

A Memorandumot – a járványügyi korlátozások miatt eltérő időpontban – Alexandra Pivková (Za ľudí), Losonc, Csach Gábor (Fidesz-KDNP) Balassagyarmat polgármestere, valamint Balla Mihály (Fidesz-KDNP) Nógrád 02. választókörzet országgyűlési képviselője és a konferencia összehívását kezdeményező három civil szervezet – Balassagyarmatért Baráti Kör, Civitas Fortissima Kör, Ipoly Túra Egyesület – elnökei írták alá.

Az Ipoly-völgyi Vasút Konferencia következő ülésére Losoncon, várhatóan 2022 tavaszán kerül sor. (Ipoly Túra Egyesület)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?