Vasárnapi iskolával az asszimiláció ellen

Pozba |

<p>Bese, Baracska, Töhöl és Felsőpél magyar óvodásait és kisiskolásait, illetve szüleiket várják szombaton 10 órára a Pozbai Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolába. Az Érsekújvári és a Lévai járás peremén található gyűjtőiskolában ezen a hétvégén tartják a Vasárnapi Iskola Mozgalom első foglalkozásait, szentendrei pedagógusok közreműködésével.</p>

Tóth Valéria iskolaigazgató lapunknak elárulta, szeretnék megszólítani a Nagylóton élő magyar családokat, és Felsőpélről nagyon várják nem csak a kisiskolásokat, hanem az óvodásokat is, ebben a községben sajnos már nevelési intézmény sem működik. „Az adventi készülődés mellett, kedvcsinálóként íjászbemutatót tartunk a gyerekeknek. A rendezvény már a beiratkozási program keretében valósul meg“ - tudtuk meg Tóth Valériától. Magyar mesékre, mondákra, regékre épül a tanmenet, hogy egy-egy történelmi nagyság vagy esemény kapcsán a gyerekek megismerkedjenek a magyar történelem és irodalom korszakaival. A pozbai iskolát látogató 53 gyerek fele beutazó, őket és a szüleiket szombaton iskolabusz szállítja a településre.
A pozbai óvoda 20-25 kilométeres körzetben a régió egyetlen magyar nevelési nyelvű intézménye, ezért várják a kicsiket a hétvégi játszóházba. Valent Aranka, a több mint félezer lakost számláló Pozba polgármestere és a település önkormányzata a lehetőségeikhez mérten támogatja az iskolát. A falu költségvetéséből több mint 100 ezer koronával (3319 €) járulnak hozzá az iskolabusz üzemeltetéséhez az intézményfennmaradása érdekében.

A Vasárnapi Iskola mozgalom három éve indult útjára, szombaton délután és - igény szerint - vasárnap délelőtt foglalkoznak a szórványban élő gyerekekkel a határhoz közeli településeken élő pedagógusok. Eddig 16 községet (Mezőtelki, Pusztaújlak, Pósalaka, Felsőderna, Nagyszalonta, Tenke, Gyanta, Bélfenyér, Belényes, Belényesújlak, Magyarremete, Várasfenes, Köröstárkány, Körössonkolyos, Jánosfalva, Kisnyégerfalva) látogattak meg debreceni, karcagi, békéscsabai és törökszentmiklósi tanítók és tanárok, összesen félszázan. Munkájukat önkéntes alapon, önzetlenül, ellenszolgáltatás nélkül végzik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?