Városi rendőrparancsnokot keresnek Ógyallán

Gyallarendőrparancsnok
Ógyalla |

Első nekifutásra nem sikerült megfelelő jelöltet találni a városi rendőrség parancsnoki posztjára, ezért a városi hivatal újra meghirdette az állást. A jelentkezéseket május 30-ig várják.

Peter Závodský (független) polgármestertől megtudtuk, első körben öt jelentkező volt a posztra. Meghallgatásukon jelen volt a képviselők többsége is. A hatályos jogszabályok szerint a rendőrparancsnok személyére a polgármester tesz javaslatot, és a képviselőtestület hagyja jóvá. „Miután a meghallgatást követően nem született megegyezés a jövendő rendőrparancsnok személyéről, nem láttam értelmét, hogy a testület elé terjesszek egy nevet” – árulta el a polgármester. A városi hivatal honlapján ismét megjelent a betöltetlen állásra vonatkozó kiírás, a feltételek közt középiskolai végzettség és három év gyakorlat szerepel. A magyar nyelv ismerete viszont nem, még előnyként sem jelent meg a kiírásban, abban a városban, ahol a lakosok mintegy fele magyar nemzetiségű.

A rendőrparancsnoki szék azért üresedett meg, mivel az önkormányzat a polgármester javaslatára még február elején visszahívta funkciójából az addigi parancsnokot, aki azóta a városi rendőrség kötelékéből is távozott. A posztra első körben jelentkezett az a Marián Botoš is, aki jelenleg városi képviselő, és korábban már betöltötte a tisztségét. Kérdésünkre, hogy második körben is pályázik-e, nem adott egyértelmű választ. Marián Botoš neve összefonódott a meggyilkolt Basternák László egykori polgármester lejáratását célzó éjszakai röplapozással, amikor is rendőrparancsnokként tevékenykedett a városban.

Ógyallán a városi szabadidőközpont igazgatói posztjára is versenypályázatot írtak ki

, mivel az eddigi igazgató ötéves megbízatási ideje június végén lejár. A szabadidőközpont működésével kapcsolatban a legutóbbi testületi ülésen Peter Závodský az intézmény jogállásának módosítására vonatkozó javaslatot terjesztett a testület elé. Ógyallán ugyanis még mindig a városi hivatal struktúrájába tartozik a szabadidőközpont, miközben már 2009 óta hatályos az az oktatási minisztérium által kiadott rendelet, amely szerint ilyen intézménynek vagy jogalanyinak kell lennie, vagy egy iskola mellett kell működnie. Igaz, a rendelet nem szabott meg határidőt, amíg ezt a változást végre kell hajtani, de 10 év már eltelt jóváhagyása óta. A képviselők többsége azonban, mivel szerintük az anyag nem lett kellően előkészítve és nem látják, miként módosulna ettől a szabadidőközpont működése, mindkét variánst elvetették. A jogalanyiság nagyobb önállóságot, de nagyobb felelősséget is jelent az igazgató számára, hiszen míg jelenleg a szabadidőközpont költségvetése a városi hivatal költségvetésének részét képezi, addig a jogalanyiság elnyerésével önálló gazdálkodási egységként működne. Azt, hogy a szabadidőközpontot valamelyik városi alapiskolához csatolják, az érintett iskolaigazgatók sem támogatták.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?