Városi rendőrfőnökből az országos rendőrfőkapitány hivatalvezetője

Nyitra |

<p>A helyi városi rendőrség parancsnokát, Pavel Beňót vette maga mellé hivatalvezetőnek az országos rendőrfőkapitány. Tibor Gašpar még a nyitrai rendőrségnél szolgált együtt Beňóval, azóta is jó barátok és szomszédok – mindketten Nyitraemőke városrészben laknak.</p>

A 45 éves Pavel Beňo húsz évig szolgált az állami rendőrségnél, ahonnan 2007-ben a rendvédelmi osztály igazgatójaként vonult nyugdíjba. Három évig a városi rendőrség parancsnokának helyettese, 2010 óta pedig a parancsnoka volt. Ténykedéséhez pozitívumok és negatívumok egyaránt kötődnek: átdolgozta a rendőrök értékelési rendszerét, minden rendőr fényképét felrakta a testület honlapjára, hogy a polgárok megismerjék őket, és modern oktatási központot épített ki. Ugyanakkor sokan bírálták azért, hogy a testületbe csak az ő engedélyével, sokszor ellenőrizhetetlen kritériumok szerint lehetett bekerülni. 2009-ben ő alkalmazta a nyitrai városi rendőrségnél azt a Radovan H.-t is, aki 2008-ban tagja volt a Hedvignek nevezett céltáblára lövöldöző társaságnak és videóra vette, ahogy a többiek célzás közben azt kiabálják: „Hedvig te szemét!, Nyírjuk ki!”. Az akkor 23 éves Radovan H. az Érsekújvári Járási Rendőrkapitányság próbaidős alkalmazottja volt, de szolgálaton kívül szórakozott a szímői gyakorlótéren. Nem ez volt az egyetlen videója, amelyet megosztott a nyilvánossággal, Radovan83 néven több, különböző neonáci összejöveteleken készült videofilmet is közzétett az interneten. Miután kiderült, hogy mindezek ellenére a nyitrai városi rendőrségen alkalmazták, Pavel Beňo azzal vette védelmébe, nincs tudomása olyan okról, amely kizárná, hogy szolgálatot teljesítsen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?