Várják a téli úszás szerelmeseit

Rendhagyó Mikulás-váró napot tart holnap Karván a Téli úszók klubja. 14 órára a Dunára várják mindazokat, akik aktívan, vagy nézőként szeretnének részt venni az akción.KarvaA gútai Rozmárokat tömörítő Téli úszók klubja 2004-ben alakult. „Akkor mindössze három tagja volt.

Rendhagyó Mikulás-váró napot tart holnap Karván a Téli úszók klubja. 14 órára a Dunára várják mindazokat, akik aktívan, vagy nézőként szeretnének részt venni az akción.

Karva

A gútai Rozmárokat tömörítő Téli úszók klubja 2004-ben alakult. „Akkor mindössze három tagja volt. Mára a létszám tizenhat főre bővült” – mondta Karol Husárik, a klub vezetője. A gútai csapat legfiatalabb tagja húsz, a legidősebb hetvenéves. A tagok zöme ötven és hetven év közötti. „Hobbiként indult a téli mártózás, majd szenvedéllyé, sőt életformává alakult. Bárki tagja lehet csapatunknak, aki vállalja ezt a fajta megmérettetést” – mondta Husárik. A gútai Rozmárok október végén tartották szezonnyitó edzésüket. Egy-egy jeges mártózás előtt nem sokat teketóriáznak. „Különösebb készülődés nélkül, rövid eszmecsere után mindenki leússza a maga által választott távot” – jegyezte meg Husárik. Holnap a pozsonyi Jegesmedvék, a dunaszerdahelyi Pingvinek és a vágsellyei Jegesmedvék is csatlakoznak a gútai Rozmárokhoz. A szervezők közel huszonöt téli úszót várnak Karvára.

A rendhagyó Mikulás-váró nap 15 órakor kézműves-foglalkozásokkal folytatódik. 16 órakor kezdődik az adventi vásár, ahol különféle kézművestermékek, házi sütemények, karácsonyi puncs, forralt bor, pecsenye, sült kolbász és mézes kalács is várja az érdeklődőket. 18 órakor érkezik a kultúrházhoz a Mikulás, aki csomagot oszt a gyerekeknek. A szervezők kérik a szülőket, az átadásra szánt csomagokat ma 17 és 20 óra között jutassák el a kultúrházba.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?