Variációk a „roma probléma” megoldására

Ravasz József: „Nagy előrelépésnek tartom, hogy Szlovákiában végre beszélhetünk a roma holokausztról, és emlékművet emelhetünk.” A felvételen a makett látható. A szerző felvételeNéhány évvel ezelőtt a rend őrei jobbára csak gázálarcban léptek be a dunaszerdahelyi, Karcsai úti romatelep térségébe. Derékig ért a kétszintes épület ablakai alatt felhalmozott szemét, a lépcsőházban patkányok járták násztáncukat. Az épület kivert ablakain kihajoltak a fák, mintegy jelezve, hogy ha valahol, hát e helyütt tökéletesen megvalósult az ember és a természet felhőtlen együttélése. A „kukások” ki sem jöttek, mondván: az egész telepet likvidálni kell, úgy ahogy van!

Azóta sok minden megváltozott. Aki betér a telepre, rendezett telken találja magát. Szemétnek se híre, se hamva, a dzsungelből szelíd liget lett, és elbontották a terület közepén éktelenkedő, az „átkosból” itt maradt vasbeton emlékművet is, mert kell a terület másra.

Sihederek hada söpri az udvart olyan tempóban, mintha ettől függne az életük. „Gulyásparti lesz este” – tudom meg –, „aztán zenélgetünk is majd egy keveset.” Ez mindent megmagyaráz; a zene szakrális dolog, külső és belső „megtisztulást” kíván.

„Maga újságíró? Jöjjön be nyugodtan!” – invitál az épület padlásterében kialakított lakások egyikébe Bertókné. Csinos, kétszobás kégli, minden ragyog a tisztaságtól. – „Öten lakunk ebben a két szobában. Önhibánkon kívül kerültünk az utcára, mert az előző lakhelyünkön nem tudtuk fizetni a rezsit. Nincs állásunk, de közhasznú munkára járunk.”

Eszembe jutnak a tőketerebesi romatelep földbe vájt viskóiban lakó romák, akik kedvéért a szociológusok megalkották az „underclass” – vagyis a minden társadalmi réteg alatt álló osztály – fogalmát.

„Ravasz úrnak és Pázmány polgármester úrnak köszönhetjük az esélyt, hogy még kezdhetünk valamit az élettel” – mondja búcsúzóul Bertókné, a többiek pedig rábólintanak. Nem szoktak hozzá, hogy az esély után kapjanak még egy esélyt.

Ne az íróasztalok mögül!

Ravasz József „romológus” és publicista. De ha kell, fényképészként örökíti meg a romák mindennapi bajait és örömeit – a Kárpát-medencén belül és kívül egyaránt. Szociológusként a dunaszerdahelyi Romológiai Kutató és Módszertani Intézet vezetője, a 2004 januárjában alakult Szlovákiai Romák ĺrószövetségének elnöke.

„Huszonöt éve foglalkozom a roma nemzetiség problémájával” – mondja. „Jellemző, hogy a többségi társadalom megpróbálja a roma közösségeken belüli negatív cselekvéseket kizárólag az ő számukra specifikussá tenni. Gondolok elsősorban a bűnözésre vagy a munkakerülésre. Pedig ezek a gondok minden társadalomban jelen vannak, minden közösségben bekövetkezhetnek. Hogy kinek és miért jó a félremagyarázás? A nagypolitikának – hogy elterelje a figyelmet a valós gondokról, és hogy leplezze tehetetlenségét. Sok száz tervezet született – közöttük egészen hajmeresztőek is –, melyek orvosolnák a roma problémát. A gond csak azzal van, hogy míg az ezzel megbízott szakértők ki nem mennek a telepekre, nem beszélnek az emberekkel, addig hiába minden. A gondokat nem lehet íróasztalok mögül, esetleg konferenciatermekben megoldani, és nem lehet olyan vezetőkkel sem, akik a mindenkori kormány érdekeit tartják szem előtt, miközben problémamegoldásról beszélnek. Csak hogy egy konkrét példát említsek: ma, azaz 2004 derekán hatszáznegyvenöt roma telep van az országban, melyekben több mint százötvenezer ember él.

Miközben az Európai Unióból milliárdok érkeznek a különféle roma programok támogatására, a telepek – vagy ha úgy tetszik, a pérók – száma 1998 óta több mint egy tucattal nőtt. Nem jogos a kérdés, hogy az uniós pénzekből a kormány vajon új roma telepeket vásárol?”

Középréteg kell

Egy következő, nagyon szembeszökő tulajdonsága a roma problémának, hogy általában leszűkítik Kelet-Szlovákiára. Pedig az ország középső és nyugati részének déli területein is ugyanazokkal a gondokkal küzdenek. Csak kevesebbet beszélnek, cikkeznek róla. Dunaszerdahelyen – ha jól tudom – ilyen címszó alatt nem ismerik a romákat. A legutóbbi népszámlálási adatok szerint 353 ember vallja magát roma nemzetiségűnek a városban; hogy számuk valóban mennyi, nem lehet tudni pontosan.

A Romológiai Intézet – melynek célja a hátrányos megkülönböztetésben élők felkutatása, megszólítása és segítése –, valamint a város önkormányzata idén tízmillió koronát hagyott jóvá annak a tervnek a kivitelezésére, melynek célja a Karcsai úton élő huszonnyolc család, körülbelül százhetven ember életkörülményeinek a javítása. A lakásgondok, úgy tűnik, rövidesen rendeződnek; ám van a tervezetnek további három, sokkal inkább a jövőbe mutató mozzanata is. Nevezetesen: az oktatás, a munkahelyteremtés és a szociális felzárkózás problémáinak a megoldása.

Ha minden jól megy – tudtam meg Ravasz Józseftől –, a Karcsai úti telep egyik épületében rövidesen irodahelyiségek, illetve közösségi terem nyílik. Az első feladat, hogy a szervezési gondokat megoldják, a másik, hogy az emberek beszéljenek egymással. Három, állandó alkalmazásban lévő asszisztens felügyeli majd, hogy a tervezet megvalósuljon. Egy másik épületben óvoda nyílik majd, amely tíz-tizenöt gyereket lesz képes felkészíteni évente az iskolába lépésre. Lesz ember arra is, hogy tanácsokat adjon az olyan mindennapos gondokkal kapcsolatban, mint a családtervezés, a lakáskultúra, vagy éppen a családi költségvetés kézben tartása. Ami azonban a legfontosabb: ha a felsőbb szervek is áldásukat adják rá, nyílik majd egy ötven embernek munkát adó kisüzem, mely tisztes megélhetést nyújthat mindazoknak, akik komolyan gondolják a beilleszkedést, a hasznossá válást.

A romák között ki kell alakítani egy középréteget – idézem megint Ravasz urat, aki sikerre vitte a Bihari János Művészeti Középiskola késmárki kihelyezett tagozatának a tervét. ĺgy szeptemberben huszonöt roma tanuló kezdheti meg a tanulmányait díszműkovács szakon, amely a legősibb roma mesterségek egyike. Egy év múlva aztán megnyithatja kapuit a roma zenei konzervatórium, majd a hatéves színművészeti középiskola is, külön média szakkal. Persze csak ha az akkreditációban érdekelt szervek is úgy akarják.

Beilleszkedés és asszimiláció

„A legnagyobb gondot az okozza, hogy a szocializmus alatt elindított asszimilációs folyamat ma is érezteti a hatását” – kanyarodik vissza a jövőből a múltba Ravasz József. „Persze nem a kommunisták találták fel, hogyan kell a romából nem romát csinálni; már Mária Terézia 1761-es rendeleteiben is szerepelt, hogy a cigányokat „újmagyarokká” kell nevelni, s fia, II. József folytatta ezt a politikát. A roma nemzetiség fogalmát csak a rendszerváltás óta használjuk, pedig az International Romani Union – tehát a Nemzetközi Roma Unió – már az 1971. április 8-án Londonban megtartott konferenciáján sürgette a romák nemzetiségi státuszának a kivívását. Ezt az áprilisi napot tartjuk azóta a romák napjának.

Népünk történelmének van egy másik, sokkal szomorúbb emléknapja is, ez pedig augusztus harmadika. Ekkor a roma holokauszt áldozataira emlékezünk; mert bár a hivatalos történelemkönyvekben nem szerepel ez az adat, a második világháború idején a náci lágerekben több mint félmillió romát végeztek ki. Augusztus 3-án került sor a legnagyobb tömeges kivégzésre; a lengyelországi Oswieczimben háromezer román hajtották végre a halálos ítéletet. Előttük rójuk le kegyeletünket azáltal is, hogy előreláthatólag még idén, de legkésőbb jövő év tavaszán felállítjuk Dunaszerdahelyen a roma holokauszt emlékművét. A Romológiai Intézet nagy sikerként könyveli el, hogy ma Szlovákiában ez már megvalósulhat. És hogy miért épp itt? Kevés városnak van olyan toleráns légköre, mint Dunaszerdahelynek.”

Végezetül, de nem utolsósorban: a Szlovákiában élő romáknak 18 hivatalosan jegyzett politikai pártja, mozgalma és 251 társadalmi szervezete van. 1982-ben megalakult a Roma Harmadik Szektor, 2000-ben Červeňák úrral az élén a Roma Parlament, majd ebből lett még egy, immár Fízik úr vezetése alatt. Mi hiányozhat még? Egy olyan kulturális-társadalmi szervezet, amely a számtalan kisebbet összefogja, valamint egy politikai intézmény, mely a roma pártokat, parlamenteket – beleértve a magyarul beszélő romák még meg sem alakult parlamentjét is – megfelelő szinten képviselné. És persze néhány karizmatikus vezető, akik mögött egy több százezres nemzetiségi csoport áll –, ha kell – egy emberként.

A szlovákiai romák ma még ettől messze vannak, de már fel tudnak mutatni olyan dolgokat, amelyekre érdemes odafigyelnünk.