A kép jelenleg darabokban hever, a szakemberek az egyes részek tisztításán, helyreállításán dolgoznak.
Váratlan felfedezés a Betléri Múzeumban
A Szlovák Nemzeti Múzeumhoz (SNM) tartozó Betléri Múzeum és az annak gondnoksága alatt álló krasznahorkai vár szakemberei váratlan felfedezésre bukkantak a Krasznahorkai fekete Madonna nevet viselő, több száz éves festmény restaurálása során. Máté Tímea igazgató szerint az új ismeretek nagy örömet szereztek a múzeum munkatársainak és növelik a múzeum presztízsét.
A képet a közönség a krasznahorkai várkápolna fő oltáráról ismerheti. „Mi úgy hisszük, hogy ezzel a festménnyel a Betléri Múzeum létezése óta senki sem foglalkozott, mondhatni érintetlenül állt egy helyen, és persze ennek megfelelően úgy is nézett ki. Az viszont nagyon fontos, hogy a darab a 2012-es tűzvészben nem sérült meg, és nem sokkal utána át is lett helyezve a múzeum betléri raktárába. A krasznahorkai várba a jövőben csak a felújított tárgyakat fogjuk visszahelyezni, éppen ezért minden egyes darabot megvizsgálunk és kellőképpen restaurálunk. A vár közelében néhány hónappal ezelőtt a The Race Polgári Társulás által szervezett akadályfutó verseny szervezőinek köszönhetően ennek a darabnak a restaurálását már idén elkezdhettük, ugyanis a rendezvény bevételének egy részét a krasznahorkai vár körüli munkák finanszírozására áldozták. Az adománynak köszönhetően a tervezettnél hamarabb kezdődött el a munka, és hamarabb fedezhettük fel azt is, hogy a festményen található díszeket Szilassy János, híres lőcsei aranyműves készítetteˮ – közölte lapunkkal Máté Tímea múzeumigazgató.
Adomány a felújításra
Kardos Tibor, a krasznahorkai vár közelében lebonyolított akadályfutó verseny főszervezője szerint nem ők az elsők, akik ilyesfajta futóversenyt szerveznek, de a helyszínre való tekintettel kitűnnek a többiek közül. „Mivel gömöriek vagyunk, a helyszín adott volt számunkra, de ugyanolyan fontosnak tartottuk azt is, hogy a rendezvény bevételének egy részét a krasznahorkai vár felújítására szánjuk. Az igazgatónővel sikerült rövid időn belül megegyeznünk, így már a legelső rendezvényünk bevételének tíz százalékával, vagyis hétszáz euróval támogathattuk a várban folyó és a hozzá köthető munkálatokatˮ – közölte lapunkkal Kardos.
Három alkotás
Az igazgatónő elmondása szerint a múzeumban eddig két Szilassy-alkotásuk volt, de a mostani felfedezésnek köszönhetően egy újabb darabbal bővül a repertoárjuk. „Most már három tárgyról tudunk, de az egyik sajnos nem a Betléri Múzeumé, hanem a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) tárlatában, konkrétan az Ötvös gyűjteményben található. Ez az MNM egyik legértékesebb tárgya, tudtommal még soha senkinek nem kölcsönözték ki. Már folynak az egyeztetések egy nemes másolat készítéséről és kiállításáról, de van még egy, a fiatal Mária Teréziát ábrázoló portrénk is Szilassytól, mely szintén nagyon szép darabˮ – tette hozzá Máté Tímea.
A Betléri Múzeum ügyes kezű csapata által felújítandó fekete Madonna nagy szerepet tölt be a kastély történelmében. A 18. század második felében a krasznahorkai vár egyik bástyáját barokk-klasszicista, Szűz Mária születésének kápolnájává alakították át. A főoltáron ez a kép, vagyis a Krasznahorkai Szűz Máriának elnevezett fekete Madonna volt látható, amely később egyházi körmenetek célpontjává vált, évente egyszer pedig ünnepi szentmisét és búcsút is rendeztek a tiszteletére. A képre felhelyezett fém- és ékkődíszítmények az 1700-as évek elejére datálódnak, de a festmény valószínűleg még ennél is jóval régebbi.
Különleges csapat
Az igazgatónő úgy véli, nagyon szerencsés helyzetben vannak, ugyanis a múzeumnak egy saját szakemberekből álló restaurátori csapata van, így az ilyen és hasonló munkákat, restaurálásokat házon belül, szinte külső segítség nélkül képesek elvégezni. „Nem megszokott, hogy egy múzeumnak ilyen széles körű csapata van. Saját képrestaurátorunk és konzervátorunk van, aki az ötvösgyűjteménnyel és az ékszerekkel foglalkozik, és művészi asztalosunk is van, így nekik köszönhetően képesek vagyunk házon belül megoldani ennek a képnek az átfogó restaurálását. Az adományként kapott 700 eurót így tehát csak az alapanyagokra költöttük, de ha külsős szakembereket fogadtunk volna fel, biztosan sokkal drágább lett volna a munkaˮ – magyarázta az igazgatónő azzal, hogy a felfedezésnek köszönhetően a műalkotás felkerült a Betléri Múzeum legértékesebb darabjainak listájára.
„Egy olyan olajfestményről beszélünk, melyre később fémből, zománcból és színes kövekből készült részeket erősítettek. Míg ezt a fajta eljárást az ikonoknál egy részben oldják meg, ennél a képnél külön részekből álló díszeket, fémből készült elemeket és ékköveket helyeztek fel rá. Mivel a képet most először restauráljuk, szakaszosan végezzük a munkát. Első lépésben kivettük a festményt a keretből, eltávolítottuk róla az üveget, és amikor levettük a festményről a díszelemeket, csak akkor derült ki, hogy a képet egyszer már felnagyították. Erre valószínűleg azért volt szükség, hogy be tudják helyezni ebbe a szekrényre emlékeztető képkeretbe. A keretet az asztalosaink már kipótolták, most az aranyozott felület krétázásán, valamint a díszelemek megtisztításán, a hiányzó részek kipótolásán dolgozunkˮ – nyilatkozták lapunknak Anna Lachová és Barbora Baloghová, a Betléri Múzeum restaurátorai.
A kép átfogó restaurálása jelenleg is tart, de a tervek szerint már márciusban befejeződhet a munka. A felújított képet és a hozzá tartozó, aranyszínű, cifrás keretet a Szlovák Nemzeti Múzeum hálózatához tartozó Lőcsei Múzeumban jelenleg is tartó Szilassy-kiállítás részeként fogják elsőként bemutatni, azt követően visszakerül a betléri raktárba, ahonnan egyszer visszakerül majd eredeti helyére, a krasznahorkai várba.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.