Várak és kastélyok, amelyek összekötnek

Várak és kastélyok, amelyek összekötnek
Regéc/Bodrogszerdahely/Nagykövesd/Nagyida |

Bodrogszerdahelyen és Nagyidán tájékoztattak a Castle to Caslte határon átnyúló együttműködési program keretében elnyert, négy kastély és vár felújítását, modernizálását és fejlesztését támogató beruházásról. A 2,7 millió euró összköltségű program célja a régió idegenforgalmának fellendítése.

Négy települést érint a sikeres pályázat, melyek között, illetve a vár és a kastélyok között a történelem legendás alakjai teremtenek kapcsolatot a múlt épített emléke és a jelenkor turistája között.
Regéc II. Rákóczi Ferenc gyermekkorának és a kuruc harcok egyik központi helyszíne.

Bodrogszerdahely Kossuth Lajos pályafutásának kezdete, Nagyida a történelemben előkelő szerepet betöltő Csákycsalád birtoka, Nagykövesd pedig a Zemplén vármegyei történelmi események és véres ütközetek színtere.

„Az egymást követő, mintegy láncszemként felfűzhető várak és kastélyok gyakran elhanyagolt, vagy csupán részlegesen felújított állapotban vannak, hiányoznak a látogatókat vonzó, újszerű tartalmat és formát kínáló kiállítások, valamint hiányzik a megfelelő publicitás. Határ menti térségként a partnerségben részt vevő települések mindegyikén probléma az elvándorlás és a helyi munkalehetőségek szűkössége. A települések közös kihívása és egyben lehetősége ezt az örökölt kulturális és természeti értéket olyan formában megújítani és bemutatni, hogy az egyfajta határ menti turisztikai körútba kapcsolódva vonzóvá váljon, többnapos vár- és kastélytúrára csábítva a látogatókat hozzájáruljon a térség látogatószámának növekedéséhez, ezáltal a gazdasági potenciál erősödéséhez” – jelentette ki Barta Pál projektmenedzser, az Alsó-zempléni Regionális Fejlesztési Ügynökség igazgatója.

Regécen a vár egy részét újítják fel, a tőketerebesi járásbeli Bodrogszerdahelyen a kastélyt renoválják, a Kassa-vidéki járásbeli Nagyidán a kastély kerítését és parkját teszik rendbe, Nagykövesden a három másik hellyel párhuzamban pedig a kerékpáros-infrastruktúra fejlesztése valósul meg. A nagyidai rész mintegy 481 000 eurónak felel meg, melynek 85 százalékát uniós forrásokból, 10 százalékát az állami költségvetésből, a fennmaradó öt százalékot pedig a község kasszájából fedezik. Nagy Péter, Nagyida polgármestere elmondta: a kerítésnek köszönhetően éjszaka kevesebben fordulnak meg a parkban, és csökkent a vandalizmussal összefüggő bűnesetek száma is.

„A terület négy kapun keresztül közelíthető meg. A későbbiekben meg fogjuk szabni a park látogatási idejét is. A kastélyban jelenleg a községi hivatal működik. Négy termet múzeummá szeretnének átalakítani. Erre a célra 103 ezer eurót különítettünk el. A kiállítóterekben automata berendezések segítségével fogjuk bemutatni, hogyan nézhetett ki egykor a kastély, és hogyan élhettek az egykori tulajdonosok” – magyarázta a polgármester.

Barta Pál követendő példaként említette a Kassához közeli Füzér várát, amely az elmúlt években véghezvitt átfogó rekonstrukciónak köszönhetően sokkal látogatottabb lett, sőt nyereséget is tudott termelni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?