Változik a buszmenetrend Nagyszombat megyében

BARTALOS ÉVANagyszombat/Galánta. Decembertől változik a Nagyszombat megyében közlekedő buszok menetrendje. A módosítás a Galántai és a Dunaszerdahelyi járás közlekedését is érinti.

BARTALOS ÉVA

Nagyszombat/Galánta. Decembertől változik a Nagyszombat megyében közlekedő buszok menetrendje. A módosítás a Galántai és a Dunaszerdahelyi járás közlekedését is érinti. A lakosok véleményezhetik az új menetrendet.

Patrik Velšic, Nagyszombat negye szóvivője lapunkat úgy tájékoztatta, a megye sokat költ a buszjáratok finanszírozására, optimalizálni kell a rendszert. „A régóta nem kihasznált, veszteséges járatok hatással vannak a megye költségvetésére. A büdzséből térítik a veszteséges buszjáratok okozta 12,5 millió euró bevételkiesést” – közölte Velšic. Hozzátette, a bevételkiesést az okozza, hogy a megye egész területén a megyei önkormányzat működteti a buszközlekedést, az utasoknak nyújtott kedvezmények miatt a jegyek ára nem fedezi a szállítással összefüggő kiadásokat. A megye azt kéri a lakosoktól, tartsák szem előtt a tényt, hogy az egyes autóbuszjáratok több községet is kiszolgálnak, ezért megegyezésre van szükség. „Az egyeztetés és tanácskozás nélkül elküldött ellentétes javaslatokat nem lehet úgy bedolgozni az új menetrendbe, hogy megfeleljenek a rendeltetésüknek” – olvasható a megye honlapján megjelent közleményben.

Az új menetrendtervezet már megjelent a megye honlapján, az utasok a Szlovák Autóbusz-közlekedési Vállalat Dunaszerdahely Rt. weboldalán (www.sadds.sk) is megtalálják a vázlatot. „A tervek október 1-től 15-ig megtekinthetők a közlekedési vállalatok és a megye honlapján. Az utasok ebben az időszakban véleményezhetik a tervet” – folytatta a szóvivő. A Galántai és a Dunaszerdahelyi járásból utazó lakosok az SAD dunaszerdahelyi vállalatánál tehetnek javaslatot a módosításokra. A megye honlapján felhívják a figyelmet arra, hogy a decemberi módosítás után csak jövő áprilisban és szeptemberben változtatnak a menetrenden.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?