Vágsellye nem tud két fürdőt fenntartani

<p>Évekig nem sikerült beruházót találni az 1970-ben megnyitott és 1996-ig működött fürdőre. A rendszerváltás utáni években még a Duslo vegyi üzemé volt a terület. A város lakosai nehezményezik, hogy az önkormányzat továbbra sem tett konkrét lépéseket azért, hogy újra megnyissák a fürdőt.</p>

A Duslo Rt. és Vágsellye önkormányzata együttműködési szerződést kötött, melyet néhányszor módosítottak, ennek egyik tétele volt a telekcsere, a fürdő területe 2009-ben lett a városé. 2013-ban adták át a felújított vágsellyei sportcsarnokot, ez volt az utolsó beruházás, melyet a járási székhely legnagyobb munkáltatójával közösen valósított meg a város. Jelenleg asztaliteniszezők, gördeszkások, görkorcsolyások, cserkészek használják ingyen a fürdő területét. A zárt telken két medence van, azok iránt is volt érdeklődés. Martin Alföldi, Vágsellye polgármestere az egyik közösségi oldalon válaszolt a lakosok panaszára. Kitért az 1996-os évre, amikor a Duslo és a város vezetése közti nézeteltérések miatt végül lezárták a területet, és 2007-ig senki semmit nem tett azért, hogy a strandot újra üzembe helyezzék. Fontos eredménynek tartja, hogy a fürdő területe a város tulajdonába került. Vágsellyének azonban nincs pénze az egykori üdülőkomplexum felújítására, mert komoly gazdasági problémákkal küzd. Évi 45 ezer euróval támogatja a Duslo közelében lévő fedett uszoda üzemeltetését, két fürdő fenntartását nem vállalhatja. Nehéz lesz olyan beruházót találni, aki hajlandó pénzt fektetni egy jócskán elavult fürdőbe, ahol tulajdonképpen a semmiből kellene felépíteni egy korszerű üdülési komplexumot. A legutóbbi önkormányzati ülésen a képviselők foglalkoztak a város gazdasági helyzetével.

Komoly gondot jelent az európai uniós támogatásból megvalósított beruházások önrészének fedezése. Mintegy 600 ezer eurót kellene erre a célra elkülöníteni a városi büdzséből. A szeptemberi ülésen tárgyalnak a képviselők arról, hogy a teljes összeget fogják-e fedezni az idei költségvetésből. Lehetséges, hogy a számlák egy részét a 2015-ös büdzséből fizetik ki. A város eladósodottsága meghaladta a harminc százalékot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?