Vágsellye: A lakók és az önkormányzat közös erővel takarítják el a havat

havazás
Vágsellye |

A vágsellyei városháza már három napja küzd a felhalmozódott hóval. 

A téli karbantartás útvonala, amelyet a város eddig 55 kilométer hosszúságú útszakaszon végzett, idén 110 kilométernyi járdával bővült, egy törvénymódosítás értelmében ugyanis a járdákat már nem a környező házak lakóinak, hanem az önkormányzatoknak kell letisztítaniuk.

Erika Kollerová, az önkormányzat munkatársa szerint a város először az iskolák és óvodák felé vezető utakat takarítja el. „Ezután a hótoló és sószóró autók a városközpontban folytatják a munkát, majd végül a város többi részén, a helyi utakon és a járdákon“ – magyarázta.

A város a következő napokban is folytatja a takarítást. „Mindent megteszünk, amit lehet. Igyekszünk legalább az utak egyik felét letakarítani, de sok helyen nem tudunk hozzájuk férni, az ott parkoló autók miatt. A családi házak előtti járdákat a lakók is segítenek letakarítani. Az emberek felelősségteljesek és megértőek. Tudják, hogy a város nem győzi az összes járdát megtisztítani“ – mondta Jozef Belický polgármester.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?