Vágkirályfán a kitelepítésre emlékeztek

<p>Vágkirályfa. A kitelepítésre emlékeztek vasárnap a vágsellyei járásbeli községben. Az ünnepélyes szoboravatás után konferenciát rendezett a falu önkormányzata.</p>

BARTALOS ÉVA

Bergendi Ferenc, Vágkirályfa polgármestere lapunknak elmondta, hogy egy háborús bűnösnek kikiáltott egykori lakosnak állítottak emlékművet, aki 1938 és 1945 között a falu bírója volt. „Bergendi Mihály a falu bőkezű mecénása volt, az iparoskör megalapítója. Feleségével, Kaszás Ilonával aktívan bekapcsolódott a község közösségi életének formálásába. A házaspár vagyonát elkobozták, gyermektelenek voltak, soha senki nem rehabilitálta őket. A falu jogutódként megörökölte a telküket és arra építettünk egy bérházat. Úgy gondoltuk, hogy a bérház jótékony célt szolgál, ezzel folytatjuk Bergendi Mihályék életművét. A bérházat tavaly építettük fel, az emlékműállítással emlékeztünk az eredeti tulajdonosra” – nyilatkozott lapunknak a polgármester. Április 12. a felvidéki magyar kitelepítések emléknapja, a csehszlovákiai magyar kitelepítésekről szóló konferencián Szarka László, Popély Gyula, Popély Árpád és Pukkai László történész előadását hallgatták meg az érdeklődők. Szarka László történész a hontalanság éveinek történetéről és emlékezetéről tartott előadást. Leszögezte, nincs olyan szlovákiai magyar, akit ne érintettek volna az akkori események. Beszélt a kollektív bűnösség elvéről és a reszlovakizáció történetéről. „Ha egy nemzetnek, egy népcsoportnak a 4/5-e reszlovakizált, akkor pontosan tudja, hogy nem morális hibát követett el, hanem a legkisebb rosszat választotta, hogy itthon maradhasson” – mondta a történész. Hozzátette, ha a megmaradás lenne a tét, ez valószínűleg ma sem történne másként. „Ilyen morálisan lehetetlen helyzetben az ember mindig a menekülést, a legkisebb rosszat választja. Ez nem morális megalkuvás volt, 1961-ben a reszlovakizáltak nagy része újra magyarként jelentkezett” – folytatta Szarka László.

A konferencia után megnyitották a Soha többé kiállítást, amely a kitelepítések időszakát mutatja be. „Brüsszelt is megjárta a kiállítás ” – mondta Bergendi Ferenc. A kiállítás egy hétig tekinthető meg a kultúrházban. A megnyitó után bemutatkozott a budapesti GNM színi tanoda.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?