Üzenet a festmény hátoldalán

A mátyusföldi érdeklődők tavaly Nagyfödémesen láthatták a műveit a helyi kultúrházban, volt már önálló kiállítása, főiskolásként egy szobrával különdíjat nyert a pécsi nemzetközi kiállításon.

„Már nem is tudom, mikor kezdtem el rajzolni, de talán hároméves lehettem, amikor megrajzoltam a katolikus plébánost, és a nagymamámnak nagyon tetszett. A szüleim is észrevették, hogy valahogy máshogyan látom a világot, mint a korombeli gyerekek, és hatévesen beírattak rajziskolába” – mondta Perleczky Lőrinc. A gimnázium után képzőművészeti főiskolára szeretett volna menni, de nem vették fel. ĺgy a pozsonyi műszaki főiskola műépítészeti karára iratkozott be, éppen azért, mert ott is foglalkozhatott a képzőművészettel, szobrászatot és festészetet is oktattak. „Akkor fogott meg az akvarell, és akkor kezdtem a természetet járni és festeni – emlékezik vissza a diákévekre. – Amíg mások kocsmáztak, én galériákba jártam, vagy bekéredzkedtem a szobrászműhelybe. Abban az időben találtam rá a nemzeti galériában Csemiczky László alkotásaira, aki az akvarellfestészet különleges műfaját dolgozta ki: az ember vizes papírra viszi fel a festéket, és nagyon átlátszó, nagyon világos és nagyon mély képet lehet így festeni. Azért nehéz ez a technika, mert a kép öt–tíz perc alatt elkészül, és már nem lehet utána javítgatni. Az olaj egészen más, azt másnap vagy egy hónap múlva is nyugodtan átfesthetem.” Lőrinc a főiskola alatt kezdett együttműködni Nagy János szobrászművésszel, úgy, hogy egy-egy emlékmű szobrászati részét az ismert csallóközi szobrász alkotta meg, ő pedig az építészeti részét tervezte. „Az első ilyen közös munkánk a galántai Kodály-szobor volt. Emlékszem, 1982 őszén avattuk, én akkor éppen katona voltam, és külön engedéllyel jöhettem csak haza a szoboravatásra. Később Deákiban a Szent István emlékművet, meg egy másikat is közösen csináltunk.” A magánvállalat taksonyi irodája műteremnek is beillene. A falakra függesztve, és csak úgy, a fal mellé támasztva tucatnyi kép, akvarell, és olajfestmény látható. Közelebbről megnézve az olajfestményeken a laikusnak is feltűnik, hogy azok nem szokványos ecsetvonásokkal készültek. „Olajat nem festek ecsettel, hanem festőkanalakkal, festőkésekkel – árulta el a technikát beszélgetőtársam.

„Ha itt az irodában leülök, és ránézek egy-egy képre, máris ott vagyok a Krivány alatt, ahol medvére vadásztunk, vagy a hegygerincen, ahol illegtünk-billentünk, hogy le ne zuhanjunk a völgybe. Gondoltam, jó lenne ezeket az üzeneteket szavakban önteni, és a kép hátoldalára egy-egy üzenetet, történetet írok azóta. A keret hátlapján pedig egy kis ablakot vágok, amit ki lehet hajtani, és elolvasható az üzenet. Több képemet úgy adtam az ismerőseimnek, hogy ráírtam, az üzenetet csak 2018. február 20-án olvassák el. Akkor leszek hatvan éves...” Perleczky Lőrinc legtöbb képéről a természet néz vissza, leggyakrabban a Necpál folyó völgye. „A Necpál-völgy mágikus hely, ahová nagyon szívesen járok. Egyszer egy volt osztálytársam azt mondta, magyar ember pedig már csak fesse a délvidéket. Én akkor festek, ha valami megfog, és úgy érzem, jó volna azt másoknak is megmutatni. A képeim nem mások, mint kis üzenetek a jövőnek.”