Úton az „e-demokráciába”

Kassa. Márciusban internetes államfőválasztás lesz hazánkban, melynek során a valós jelöltekre szavazhatnak mindazok, akik részt kívánnak venni egy nemzetközi elektronikus rendszer tesztelésében.

Kassa. Márciusban internetes államfőválasztás lesz hazánkban, melynek során a valós jelöltekre szavazhatnak mindazok, akik részt kívánnak venni egy nemzetközi elektronikus rendszer tesztelésében. Szlovákiából egyedül Kassa megye kapcsolódott be abba az öt államban egyszerre futó kezdeményezésbe, amelynek célja az internetes szavazórendszer (evote) kipróbálása. Összesen három millió eurós uniós támogatás áll a projekt rendelkezésére, Kassa megye 122 eurót kapott, így tavaly ősszel már középiskolások válaszolhattak az uniós csatlakozással kapcsolatos internetes kérdésekre

Legközelebb februárban vehetnek részt az érdeklődők egy „e-referendumon”, ahol három kérdést tesz fel a gép az embernek. František Kohányi, a megyei hivatal informatikusa szerint a kísérlettel két legyet ütnek egy csapásra: megtudhatják, szükségesnek tartanak-e a polgárok egy önálló informatikai minisztériumot, illetve elégedettek-e az internet-hozzáférhetőséggel. Európa több országában, például Németországban, Svájcban és Finnországban a parlamenti és önkormányzati választások során már használják ezt a rendszert, azaz a polgárok otthonról is leadhatják voksaikat. Ez mindenütt látványosan emelte a részvételi arányt. Ha a rendszer jól vizsgázik Kassa-megyében, kezdeményezni lehet a hivatalos bevezetéshez szükséges törvénymódosítást, és referendumok, közvélemény-kutatások alkalmával is használható lesz. A módszer teljesen átlátható és manipulálhatatlan. A szavazók egy tizenhat jegyű saját kódszám betáplálásával jelentkezhetnek be a rendszerbe, azaz a csalás kizárt, egy fő csak egyszer adhatja le voksát. Az érdeklődők január 25-től folyamatosan jelentkezhetnek a referendumon való részvételre a www.evote.sk címen. Rudolf Bauer megyeelnök szerint az e-vote teljes sikeréhez elengedhetetlen, hogy minél több háztartásban legyen internet-hozzáférés. „Ez a kezdeményezés a világháló használatának gyorsabb elterjedését is segíti majd„ – mondta Bauer. A megyei hivatalban elektronikus iktató létesítését is tervezik, vagyis az ügyfelek az interneten keresztül intézhetik majd ügyes-bajos dolgaikat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?