Útfelújítás Szentesben

Idén több kilométernyi utat felújítanak a községben, a beruházás költségeit nagy-részt európai uniós és állami támogatásból fedezi a falu.Szentes„Nemrég a mezőgazdasági minisztérium vidékfejlesztési alapjából 100 ezer eurót kapott a falu, a támogatáshoz önrészt nem kell rendelniük.

Idén több kilométernyi utat felújítanak a községben, a beruházás költségeit nagy-részt európai uniós és állami támogatásból fedezi a falu.

Szentes

„Nemrég a mezőgazdasági minisztérium vidékfejlesztési alapjából 100 ezer eurót kapott a falu, a támogatáshoz önrészt nem kell rendelniük. Ebből a pénzből a Hegyalja és az Iskola utca burkolata újulhat meg, de a település más részein is szeretnének rendbe tenni utakat” – mondta Liszkai Gusztáv, Szentes polgármestere. A kormányhivataltól kapott támogatásból, valamint a költségvetésből elkülönített összegből, kb. 150 ezer euróból a település ebben az évben további útszakaszokat modernizálhat. Egy másik sikeres pályázatból Szentesben az egyik park körüli közterületeket is rendbe teszik, és a parcella vízelvezetéséről is gondoskodnak. Erre a célra 50 ezer eurót költhetnek. Liszkai Gusztáv tájékoztatása szerint a közel 3 kilométernyi községi tulajdonú út rekonstrukcióját a nyár folyamán elkezdik, a munkák valószínűleg év vége előtt befejeződnek. Idén egy újabb játszótér kialakítását is tervezik, ehhez a kormányhivataltól igényeltek hozzájárulást. Szentesben egyébként néhány éve uniós támogatással 3500 négyzetméternyi járdaszakaszt újítottak fel. A 234 ezer eurós költséggel megvalósuló fejlesztéshez szükséges pénzt az uniós alapokból akkor nem előre, egy összegben kapták meg, a településnek banki hitelt kellett felvennie. Az egyik országos pénzintézettől sikerült kedvező feltételekkel felvenni a kölcsönt, a hitelt már törlesztették.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?