Utazni kényszerülnek a betegek

Poltár . Két hét elteltével sem sikerült bebiztosítani a korábban teljes körű egészségügyi szolgáltatást Poltáron.

A rendelőintézet új tulajdonosa, az Spc Bankruptcy a korábbi tulajdonostól, Besztercebánya Megyétől kért engedélyt ilyen szolgáltatás nyújtására. Információink szerint az engedélyt február 12-ig nem kapta meg. A járási székhelyről és annak mintegy huszonötezres vonzáskörzetéből a kialakult helyzet miatt – tíz orvosi rendelőbe nem engedte be a korábbi bérlőket az új tulajdonos – a betegeknek Losoncra, Besztercebányára, Nagy?kürtösre vagy Rimaszombatba kell utazniuk. Ez a helyzet főleg az idősebb korosztály számára kényelmetlen.

A városközpontban lévő poltári rendelőintézet épületét eladásra kínálta Besztercebánya megye vezetése. Az eladás feltételei közt az is szerepelt, hogy az ingatlant még legkevesebb tizenöt évig kizárólag egészségügyi szolgáltatás céljaira lehet felhasználni. Az épületből az Spc Bankruptcy elnevezésű, Pozsonyban bejegyzett cég január végével mégis kiköltözésre szólította fel a korábbi bérlőket. Miután azok nem voltak hajlandóak költözni, a bérleti szerződés lejártának másnapján a tulajdonos kicseréltette a rendelők ajtaján a zárakat. A korábbi bérlők nem juthattak be, és nem volt lehetőség a készenléti szolgálat bebiztosítására sem. Szerencsére éppen egyetlen súlyos, életveszélyes eset sem fordult elő. A rendelőintézet épületéből távoznia kellett a belgyógyászati, a bőrgyógyászati, az ortopédiai, a tüdőgyógyászati és a gyermekambulanciának, a rádiódiagnosztikai osztálynak és a biokémiai laboratóriumnak is. Mivel a korábbi bérlővel nem sikerült megegyezésre jutnia az új tulajdonosnak, jelenleg arról próbálja meggyőzni az orvosokat, akik a P&P MED társasággal álltak szerződéses viszonyban, hogy vele kössenek új szerződést.

Állítólag néhány orvos már hajlik is erre a megoldásra. A múlt hét végén a korábbi bérlő által alkalmazott orvosok egy része kiköltözködött a rendelőkből. A betegeket nem tudták ellátni. A P&P MED társaság szerint az orvosok a felkérés ellenére nem kívánnak átszerződni az új tulajdonoshoz.

A poltári rendelőintézet körül kialakult helyzettel kapcsolatban Besztercebánya Megye vezetése többször hangsúlyozta, két, a megyétől független jo?gi személy vitájáról van szó, amelybe nem kívánnak beleavatkozni. A megye vezetése jelenleg a kormánypárti SMER színeiben nyerte meg a választásokat, ez a párt pedig korábban azt hangsúlyozta, nem óhajtja üzlet tárgyává tenni az egészségügyet. A poltáriak szá?mára ez jelenleg sovány vigasz, nekik a gyógyulás érdekében egyes esetekben órákig utazgatniuk kell. (szasz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?