Ünnepelt a nagycétényi iskola

VRABEC MÁRIANagycétény. Az ötvenedik tanévet kezdték idén a helyi iskola épületében – ez alkalomból november 23-án a volt iskolaigazgatók és pedagógusok részvételével tartottak emlékünnepséget.

VRABEC MÁRIA

Nagycétény. Az ötvenedik tanévet kezdték idén a helyi iskola épületében – ez alkalomból november 23-án a volt iskolaigazgatók és pedagógusok részvételével tartottak emlékünnepséget. A mostanra szépen felújított kilencosztályos iskolát a nagycétényi és negyedik osztálytól a nyitracsehi gyerekek látogatják, fénykorában, a hatvanas-hetvenes években 280 magyar diákja volt. Mára sajnos 70-re csökkent a létszám, de az iskola még így a járás legnagyobb magyar nyelvű oktatási intézménye és a Nyitrai Kostantin Egyetemen pedagógia szakos magyar diákjainak gyakorlóiskolája.

A jubileum kapcsán az iskola emlékkönyvet adott ki, amelyben az egykori pedagógusok és volt diákok visszaemlékezései és régi fotók idézik a múltat. Az ünnepségen az iskola diákjai műsorral köszöntötték a vendégeket, majd a falu plébánosa megáldotta az épület előtt felállított emlékoszlopot. A fatörzsből kifaragott, sziklák közé kapaszkodó oszlop Pócsik Antal egykori diák munkája, az erős gyökerekből táplálkozó dús lombot jelképezi. Rajta az iskola címere, a pedagógust jelképező magvető, és Ady Endre Üzenet egykori iskolámba című versének sorai emlékeztetik a következő nemzedékeket az iskola 1962 és 2012 között eltelt fél évszázadára. Mint Gregor Ildikó, az iskola igazgatója ünnepi beszédében elmondta, egy sikerekben gazdag korszak lezárult az iskola életében. „Mégis, a falai között zajló élet maga az állandóság, hiszen mindig új diákok, új pedagógusok jönnek, a körforgás folyamatos és minden tanév, minden egyes nap új kihívást jelent.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?