Uniós szintű agrárkiadások, változatlan bevételek

Miközben a repce kifagyott, a sertéshúsnak több mint hat hónapja padlón van az ára, a tej felvásárlási árából a feldolgozók ilyen-olyan jogcímen faragnak, a kormány mostohán viszonyul az agráriumhoz, legalábbis így érzékelik a magángazdák és a nagytermelők Pozsonytól Királyhelmecig. Az utolsó bevételszépítő reményüket pedig most az aszály oszlatta szét. Az eddig keletkezett közvetlen és közvetett aszálykárokat a szakértők 2,5 milliárd koronára becsülik.

AZ EU-BAN JOBB LESZ

„Bár már az EU-ban lennénk” – sóhajtott fel Igor Hlavatý, a nagykéri szövetkezet elnöke, amikor arról faggattam őt, vajon félnek-e a vélhetőleg alig egy év múlva bekövetkező változásoktól. „A mostaninál rosszabb sorunk biztosan nem lesz, ha ezt a néhány hónapot túléljük, akkor megmenekültünk” – vágja rá, majd sorolja: „Kiadásaink már uniós szintűek, bevételeink viszont a régiek. A dotációk sem biztosak, hiába jogosult rá a termelő. Az Európai Unióban legalább ez a biztonságunk meglesz, igaz az első években a töredékét kapjuk majd közvetlen kifizetésként annak, amit nyugat-európai társaink.”

Az Érsekújvári járás északi peremén található község szövetkezetében úgy vélték, az idei lesz az utolsó olyan évük, amikor minden garast meg kell fogniuk. Az 1991-ben önállósulással alakult cég ugyanis 30 millió koronás adósságot kapott örökül. A szigorú takarékosságnak és szívósságnak köszönhetően nem rokkantak bele a törlesztésbe, mint a három környező falu szövetkezete, pedig a kilencvenes évek derekán még 18-27 százalékos kamatot számoltak fel a pénzintézetek, feltéve, ha a céget hitelképesnek tartották. Ha nem, szóba se álltak vele.

Bár Nagykéren idén a járási átlagnál magasabb hozamokat értek el – búzából 3,4, árpából pedig 3,5 tonnát –, az elkeseredettség és a csalódottság óriási. Ez ugyanis átlagosan mintegy 1,2 tonnával kevesebb az ottani normánál, pénzben pedig 5-6 millió koronás kiesést jelent. „Ez pont annyi, amennyi az új fejőház építésére kellene” – jegyzi meg vendéglátóm, majd beavat válságtervébe. Merthogy a fejőháznak az uniós csatlakozás előtt mindenképpen állnia kell, ellenkező esetben kárba veszett a sokéves nemesítési munka, és a cég végleg lehúzhatja a redőnyt. A tej ugyanis a jelenlegi felvásárlási feltételek mellett is az egyik legstabilabb jövedelemforrásnak számit, kitermeli a mintegy 90 főt foglalkoztató szövetkezet bérkeretét.

SOKAN FELHAGYNAK A SERTÉSENYÉSZTÉSSEL

Nem a nagykéri szövetkezet az egyetlen, amely a jelenlegi sertésfelvásárlási gondokat és az áralakulási kilátásokat értékelve arra az elhatározásra jutott, hogy felhagynak a sertéstenyésztéssel – igaz, nem egyik napról a másikra. Hasonló döntés született például a Párkányhoz közeli Muzslán vagy a nyitrai járásbeli Nagycétényben is, annak ellenére, hogy az utóbbi néhány évben néhány százezer koronát fordítottak az ágazat korszerűsítésére. A muzslai Agrárvállalkozók Szövetségének új vezetése inkább olyan tevékenységet akar folytatni a telepen, amelynek „hagyománya van a faluban, s mely nem viszi, hanem gyarapítja a szövetkezet vagyonát”. Hasonlóan indokolták döntésüket a nagycétényi Agropest vezetői is.

Vannak azonban olyan termelők is, akik a kitűnő, akár uniósnak is beillő hasznossági mutatók ellenére – a csaknem háromnegyed éve tartó értékesítési zavarok miatt – kilátástalan helyzetbe kerültek. A Párkány melletti bényi vagy a komáromi járásbeli nemesócsai szövetkezetben viszont – az eddigi anyagi ráfordításokat és nemesítési eredményeket mérlegelve – arra a következtetésre jutottak, hogy már túlontúl sokat fektettek be ahhoz, hogy csak úgy felhagyjanak ezzel az ágazattal. „Csak bírjuk ki azt a néhány hónapot, jövőre pedig már uniós tagként vélhetőleg mi is kaphatunk az EU-s exporttámogatási keretéből” – fogalmaztak a legtöbb helyen.

ÖNTÖZÉS NÉLKÜL NEM MEGY

Az idei aszály ismét ráirányította az agrárközvélemény és a szakértők figyelmét az öntözésre. Egyre több helyről hallottuk azt a követelést, hogy változtatni kell a jelenlegi rendszeren, beleértve a vízár képzését is, ellenkező esetben a legproduktívabb régiókban lehetetlenné és teljesen bizonytalanná válik a mezőgazdasági termelés. Párkány, Nyitra, Komárom és Felsőcsallóköz térségében például idén feleannyi csapadék hullott januártól júliusig, mint az aszályosnak tartott 2000-ben. Arról már nem is szólva, hogy e csapadékmennyiség csaknem háromnegyedét januárban és a februárban kapták hó formájában. Meg is mutatkozott ez a 2 tonna körüli gabona és 1 tonna alatti repcehozamokon.

A föld alatti öntözőrendszerek, szivattyúházak sok helyen még mindig siralmas állapotban vannak. Ennek következtében a kiemelt és kiszámlázott víznek csak a töredéke jut el ténylegesen is a növényekhez. Legalább ilyen fontos az is, hogy a ténylegesen is kijuttatott vízből a növények mennyit tudnak hasznosítani. Az agrártermelők azt szorgalmazzák, hogy ezt a tényt az öntözővíz árában is figyelembe kell venni. Muzsla és Karva térségében pedig arra hívtak fel a figyelmünket, hogy hiába gazdálkodnak folyó- és vízelvezető kanálisok mellett, mégsem öntözhetnek. Pedig csak a csatornákat kellene kitisztítani és olyan pumpaházat, vízátemelő állomást üzembe helyezni, amely a vizet nemcsak a kanálisrendszerből a Dunába képes átemelni, hanem szárazság esetén fordítva is tud üzemelni.

De gyötri az aszály az északabbra vállalkozókat is. Václav Fabrici, a Mezőgazdasági Szövetkezetek Szövetségének elnöke például arról számolt be, hogy Szepességben több termelőnek vissza kellett terelnie a szarvasmarhákat a nyári legelőkről az istállókba, mert a fű a hosszan tartó melegek és csapadék hiányában teljesen kiégett.

TÚLÉLÉSI TAKTIKÁK

Kevés olyan agrárvállalkozó van térségünkben, akit az idei terményértékesítési gondok, és az aszály okozta kiesés nem kényszerít folyó költségvetésének menet közbeni átgondolására, átszámolására, esetleg korrigálására is. Egyes cégek felesleges, de még tőkésíthető vagyontárgyaik eladásával próbálnak annyi pénzt szerezni, hogy kihúzzák az idei és a jövő évet. Mások hitelekkel, előlegkérésekkel vagy „soha nem tapasztalt” szigorú megszorításokat vezetnek be. Voltak, akik bevallották, hogy idén valószínűleg késni fognak a földbérleti díjak és a vagyonrészek kifizetésével. A kamocsai szövetkezetben pedig arra a következtetésre jutottak: többet spórolhatnak meg azzal, ha – a természeti adottságaikat kihasználva – a szarvasmarha-tenyésztésben nélkülözhetetlen szóját import helyett maguk termelik ki. Még több pénzt tudnának kihozni ebből a fontos fehérjenövényből, ha vetőmagminőséget termelnének.

Sajnos, aránylag sokan vannak – kistermelők és szövetkezetek körében egyaránt –, akik az idén is „kombájn alól” kénytelenek eladni búzájukat, holott az előrejelzések szerint néhány hónap múlva többet kaphatnának érte. Az árpatermelők pedig azért imádkoznak, hogy a sörgyárak enyhítsék nitrogénnormáikat. A szárazság miatt ugyanis az árpaszemekben a megengedettnél magasabb a nitrogén halmozódott fel. Ha a malátatermelők következetesen betartják a szabványt, akkor a dél-szlovákiai hagyományos sörárpatermelők többsége egész termését csak áron alul, takarmányként értékesítheti. Egyes visszajelzések szerint sajnos egyre több az olyan kisgazda is, aki retteg a végrehajtóktól, mert már a termés megalapozására hitelt vett fel, fedezetként pedig háza, földje szolgál. A kölcsöneiket tetemes terméskiesés miatt aligha tudják időben törleszteni.

Nincsenek jobb helyzetben a nagyüzemek sem. Több cégben bevallották, kénytelenek felhagyni eddigi foglalkoztatási gyakorlatukkal és a munkaerő radikális leépítéséhez folyamodnak. A túlélés érdekében akár oly módon is, hogy az elbocsátottakat csak főidényben foglalkoztatják. Rengeteg pénzt tudnak ugyanis megtakarítani azzal, hogy munkásaik télen a munkaügyi hivatalok nyilvántartásában szerepelnek.