Ung-vidéki Zenei Napok – ötödik évad, öt helyszín, nyolc koncert

Nagykapos/Királyhelmec |

<p>A Musa Nostra Nonprofit Szervezet, a Bodrogközi és Ung-vidéki Kulturális Központ valamint a Csemadok Nagykaposi Alapszervezete 2010. október 2. és október 22. között rendezi meg a régió legrangosabb klasszikus zenei fesztiválját, az Ung-vidéki Zenei Napokat.</p>

Horkay Tamás zenetörténész, a fesztivál igazgatója lapunknak elmondta, a most ötödik alkalommal megrendezett seregszemle ismét színes programkínálattal és rangos előadókkal várja az érdeklődőket, pedig idén a szervezőknek a múlt évi költségvetés töredékéből kellett gazdálkodniuk. Ebben az évben koncerteknek nemcsak Ung-vidéki települések adnak otthont, hanem bodrogközi helységek is, a fellépők Nagykaposon, Királyhelmecen, Mokcsamogyoróson, Bodrogszerdahelyen és Nagytárkányban is közönség elé lépnek.

Az V. Ung-vidéki Zenei Napoknak mindjárt a nyitónapja igazi zenei csemegével kecsegtet, ugyanis a Cantemus Gyermekkórus és a Pro Musica Leánykar után a világhírű nyíregyházi Cantemus kóruscsalád harmadik tagja, a Cantemus Vegyeskar is a fesztivál vendége lesz. Ma 17 órai kezdettel lépnek fel Nagykaposon, 19.30-kor pedig Nagytárkányban, mindkét településen a görög katolikus templomban.

A rendezvénysorozat Horkay Tamás zenetörténeti magyarázattal fűszerezett zongoraestjével folytatódik október 6-án, szerdán 17 órai kezdettel a Királyhelmeci Művészeti Alapiskolában. Ezután egy viszonylag exkluzív kamarazenei műfajból, a zongoraötösből kaphatnak ízelítőt a zenerajongók, ha ellátogatnak október 10-én, vasárnap 18 órakor a nagykaposi művelődési központba. Bár idén nem született új zenemű a fesztivál megrendelésére, két ősbemutatónak így is tanúi lehetünk. Az első premier október 16-án, szombaton 18 órakor lesz az mokcsamogyorósi református templomban, ahol a Slovak Guitar Duet lép fel. Október 18-án, hétfőn Erkel Ferenc örökbecsű Bánk bánja csendül fel két helyszínen is: 10.30-kor a királyhelmeci, 17 órakor a bodrogszerdahelyi művelődési központban. Végezetül a Csehszlovák Kamaraduó fellépését élvezhetik az Ung-vidéki Zenei Napok látogatói október 22-én, pénteken 18 órai kezdettel a Nagykaposi Művészeti Alapiskolában. Ezen a koncerten is felcsendül egy ősbemutató, éspedig Peter Machajdík Rosenberg szonátája, aki a hivatalos adatok szerint a külföldön a leggyakrabban előadott kortárs szlovák zeneszerző.

Horkay Tamás hangsúlyozta, bár a négy eddigi seregszemle egyike sem volt nyereséges – és erre az idén sincs esély –, a szervezőknek, ha erre lehetőségük lesz, az Ung-vidéki Zenei Napokat valószínűleg az elkövetkező években is megrendezik. Hasonlóan az első, akkor még Nagykaposi Zenei Tavasz néven futó rendezvényhez, az idei koncerteken is önkéntes alapon fizet belépőt a közönség. Az V. Ung-vidéki Zenei Napok védnöke ezúttal is Zdenko Trebula, a Kassai Megyei Önkormányzat elnöke lesz, a hangversenysorozat megrendezését a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma és a Szlovák Villamos Művek is támogatja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?