<p>A héten véget ér a régió legrangosabb komolyzenei fesztiválja, az Ung-vidéki Zenei Napok. Horkay Tamás, a rendezvényt szervező Musa Nostra Nonprofit Szervezet igazgatója lapunknak elmondta, az idén harmadik alkalommal megrendezett nemzetközi seregszemlén – melynek fővédnöke Zdenko Trebuľa, Kassa Megye Önkormányzatának elnöke volt – a közönség újra kiváló előadásokat láthatott, hallhatott.</p>
Ung-vidéki Zenei Napok - harmadszor
A nagykaposi városháza nagytermében a sátoraljaújhelyi Lavotta Kamarazenekar lépett fel, a helyi művészeti alapiskola Dombóvári János Imre fuvolaestjének adott otthont. Ezen a koncerten a szólista valódi komolyzenei csemegével kedveskedett a közönségnek, amikor előadta Norbert Bodnár kassai zeneszerző Hommage á Bartók című, a fesztivál megrendelésére írt alkotását.
A miskolci Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola egykori jazz-tanszakos hallgatói által alapított Parafa-duó jazz estjét a Družba Szállóban, Jozef Podhoranský gordonkaművész koncertjét pedig a helyi művészeti alapiskola hangversenytermében tartották. Ugyanitt rendezték – szlovákiai, magyarországi és ukrajnai zenészek közreműködésével – a Zene határok nélkül című estet is.
A fesztivál legtöbb nézőt vonzó rendezvényét szombaton este tartották: a zsúfolásig megtelt nagykaposi római katolikus templomban a nyíregyházi Cantemus Gyermekkar lépett fel.
(A teljes cikk keddi nyomtatott kiadásunkban olvasjató.)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.