Újraszervezték a polgárőrséget Rozsnyón, együttműködnek a városi rendőrséggel

Rozsnyó k

Áprilistól ismét működik a polgárőrség Rozsnyón, az önkormányzat több mint 250 ezer eurót kapott a szolgálat (MOaPS) létrehozására. A városi rendőrség is együttműködik a polgárőrséggel, és rendkívül hasznosnak tartja a projektet.

„A polgárőrök a marginalizálódott roma közösség által lakott területeken járőröznek, főként a város északi részén, és Rozsnyóbányán (Rožňavská Baňa). Ezek a polgárőrök ismerik ezeket a területeket és az itt lakókat, és amellett, hogy a bűnmegelőzés az egyik feladatuk, segítenek a bűnüldöző hatóságoknak a bűncselekmények felderítésében és a tettesek megtalálásában” – mondta Róbert Hanuštiak, a városi rendőrség parancsnoka.

Két projektnek köszönhetően 2019 nyarától 2022 őszéig működött Rozsnyón polgárőrség, tavaly két polgárőrt alkalmazott a város saját költségvetéséből. Most több mint 245 ezer eurós támogatást kapott az önkormányzat a polgárőrség létrehozására, ennek köszönhetően két-két járőrből álló csapat fog felügyelni a közrendre 2026 őszéig.

„A polgárőrség alapvető feladata a közrend felügyelete. A tanév során vigyáznak arra is, hogy a gyerekek biztonságban beérjenek az iskolába, és a gyalogátkelőknél is szolgálatot teljesítenek” – magyarázta Hanuštiak. A polgárőrök emellett segítenek a konfliktusok és a vagyoni károk megelőzésében, és igyekeznek megakadályozni a bűncselekményeket a marginalizálódott közösségekben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?