Régió

Újranyílt a komáromi Európa szálló

Komárom | Egy magáncég beruházásának köszönhetően szűk másfél évnyi munka után ismét várja a vendégeket a Hotel Europa egy része. A szállodai részleg csak 2021-ben fog megnyílni.
Vataščin Péter

2020. szeptember 4. 15:16

Komárom
- Vataščin Péter felvétele

A régi-új Európa Hotel voltaképpen egy épületkomplexum, amelynek külön-külön részlegei vannak. A napokban a Fabrica22 elnevezésű étterem vált látogathatóvá, valamint a Caffe Europa kávézó, amelynek kültéri része is van. Emellett a kapuit Game World névre keresztelt kaszinó is megnyitja még a héten, amely a tulajdonosok korábban is hangoztatott szándéka szerint a térségben központi szerepet fog betölteni. Ez például azt jelenti, hogy nemzetközi pókerversenyek rendezését is tervezik, valamint a szolgáltatások terén magas színvonalat szeretnének biztosítani.

Az ingatlant 2019 elején vette meg a magyarországi és szlovákiai tulajdonosok kezén levő Europa Capital társaság bő 500 ezer euróért azzal a céllal, hogy több mint 3 millió euróból új életet leheljen a szebb napokat is megélt, még a 60-as években emelt épületbe, amelynek rossz állapota miatt többször felemelték a szavukat a helyi lakosok is. A felújított beltereket olyan építészti elemekkel látták el, amelyek a város hajóiparára emlékeztetnek – egyébként pedig a társaság marketingje „közös örökségünknek“ nevezik az évtizedekig fontos komáromi szórakozóhelynek számító épületet.

Az épület alagsorában 20 parkolóhely jött létre, a társaság ezen felül bérbe vette az épület előtti parkolót is, valamint az út túlsó felén található parkolóhelyek és buszleállósáv felújítását is elvégezték.

Az épületkomplexumhoz tartozó 25-25 szobából álló szállodai rész még nem működik, megnyitását 2021-re tervezik.

Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Jahnátek

Kartellegyezség az uniós támogatásokért

Dacia

Szerb Fiat, szlovák Škoda és mexikói Audi?

Zuzana Čaputová

Čaputová továbbra is az önkéntes tesztelést szorgalmazza

Tomáš Drucker

Drucker azt kéri, legyenek nyilvánosak a központi válságstáb ülései

Peter Pellegrini

A Hlashoz kötődő képviselők ügyészt fognak választani főügyész-jelöltnek

Igor Matovič

A rendőrség foglalkozni fog Matovič horogkeresztes bejegyzésével

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.