Újrakötik a Nánai úti szerződéseket

Újrakötik a Nánai úti szerződéseket
Párkány |

Az egykori kaszárnya területén az Enerbyt városi vállalat felmondta a szerződéseket a bérlő vállalkozókkal, de az önkormányzati ülésen kiderült, hogy ezeket ismét megkötik velük. Párkány a kaszárnya területén garázsokat  és helyiségeket alakít ki a saját gépparkjának.

Szaporodnak a játéktermek a városban, áthelyeztetnék a Petőfi utcai hulladékgyűjtőt, újrakötik a Nánai úti bérleti szerződéseket, egyelőre nem terveznek térfigyelő kamerát a vasútállomásra – ezek voltak a kulcsmondatok az önkormányzat szeptemberi ülé-sének képviselői hozzászólásai kapcsán.

Az interpellációk keretében Gabriel Szalatnyai független képviselő nehezményezte, hogy a megszűnő Dráčik játékbolt helyén egy újabb játékterem létesült az Aquario üzletközpont mellett, illetve a már ott lévő terjeszkedik tovább. Szerinte már most is túl sok játékterem üzemel Párkányban, épp ezért szeretné, ha a városi hivatal valamiképpen szabályozná, korlátozná ezek létesítését, működését. Főképp azért, mert ez a terem túl közel van az iskolákhoz és a gimnáziumhoz. Szalatnyai példaképp Nyitra városát hozta fel, ahol korlátozták és be is szüntették a játéktermeket. Úgy véli, lakossági petíció alapján a képviselő-testület is hozhatna új rendeletet. Eugen Szabó polgármester kifejtette, a játéktermek engedélyezése és működtetése kapcsán Párkány minden törvényt és szabályt betart, de a település valóban megszabhatja a feltételeket, ehhez viszont általános érvényű városi rendelet kell. Erre vonatkozó még nincs. Az általános érvényű rendelet megalkotása kizárólag a képviselő-testület hatásköre, lakossági petíció sem kell hozzá – mondta a polgármester.

Öt térfigyelő kamera

Norbert Parkanský független képviselő a vasútállomást pásztázó térfigyelő kamera felől érdeklődött, ott naponta több száz ember fordul meg, Érsekújvár és Komárom irányából is nagy a forgalom. Bohumír Horban városi rendőrparancsnok szerint az állomásra egyelőre nem terveznek kamerát, nagyon messze van a várostól, és az optikai kábel kihúzása túl költséges lenne. A térfigyelő rendszert fokozatosan telepítik és újítják fel, lesz kamera a Vasúti sor irányában lévő kereszteződésben, a Gyári út és a Komenský utca találkozásánál, a telepítéskor az adatátvitel minősége a lényeges. A városi rendőrség öt új kamerára pályázik a belügyminisztériumnál több mint 10 ezer euró értékben.

Nem költözik a telep

Parkanský képviselő arra is rákérdezett, tárgyal-e a város a Petőfi utcai hulladékudvart működtető céggel a telep áthelyezéséről, mert az régóta zavarja a környéken lakókat. Eugen Szabó úgy nyilatkozott, ezt az udvart egy zsolnai cég működteti, minden engedélyük érvényes, és tudomása szerint egyelőre nem akarnak más helyre költözni. Szabó szerint a város most nem is tudna nekik más, alkalmas helyet felajánlani. „Tárgyaltam már velük, de jelenleg az elköltözés szerintem nem kivitelezhető. Persze, tárgyalhatunk továbbˮ – taglalta a polgármester.

Új szerződések

Környi Zoltán MKP-s képviselő arról érdeklődött, hogy mi lesz a Nánai úti volt kaszárnya területén, mert az utóbbi hetekben a város sorra mondta fel a bérleti szerződéseket az ott vállalkozó cégekkel. Az Eneryt városi cégnek az ülésen jelen lévő képviselője megerősítette, a szerződéseket valóban felmondták, mert mindenféle értelemben rendet kellett rakni a helyszínen.

A szerződéseket viszont újra megkötik a bérlőkkel, de már úgy, hogy minden bérlő maga felel a tisztaságért és a rendért. Eugen Szabó polgármester ehhez annyit tett hozzá, a revideálásra és a szerződések újrakötésére azért is szükség volt, mert előfordult, hogy egyesek olyan területeket is használtak, amelyekért egyáltalán nem fizettek.

Párkány városa a Nánai úti kaszárnya területén azt tervezi, hogy a leendő saját új gépparkjának és műszaki berendezéseinek garázsokat és műhelyeket alakít ott ki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?