A szakaszos illetve teljes vágányzár miatt Esztergom és a magyar főváros között három éve nem járt vonat.EsztergomA 44,5 milliárd forintos átépítés 2012 nyarán kezdődött. A vágányzárat az eredeti tervek szerint 2013 márciusában oldották volna fel.
Újraindul a vonatközlekedés
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_14394099865051_51.jpeg.webp?itok=G8LAO0Cp)
A szakaszos illetve teljes vágányzár miatt Esztergom és a magyar főváros között három éve nem járt vonat.
Esztergom
A 44,5 milliárd forintos átépítés 2012 nyarán kezdődött. A vágányzárat az eredeti tervek szerint 2013 márciusában oldották volna fel. Az időpontot azonban nem sikerült tartani, ezért 2014 júniusáig meghosszabbították, majd újabb hosszabbítás következett. A forgalom beindítását akkor 2015 júniusára ígérték, de ezt egy újabb eltolódás miatt augusztusra módosították. A felújítás európai uniós források felhasználásával zajlott. Elsőként az Esztergom és Piliscsaba közötti szakaszt újították fel, amit a Piliscsaba–Pilisvörösvár szakasz követett. A második szakasznál a Pilisvörösvár–Északi Vasúti Duna-híd szakasz felújítása nagyon lassan haladt, az építkezés befejezése több hónapot csúszott. Mára mindkét vasúti szakasz – az Esztergom–Piliscsaba és a Piliscsaba–Pilisvörösvár szakasz – műszaki átadása is megtörtént. 2014 márciusára a harmadik szakaszon is befejeződött a töltésépítés és a vágányfektetés.
A korábbi tervekkel és ígéretekkel ellentétben a menetidő csupán pár perccel csökken. A felújítás célja az volt, hogy az 53 kilométeres szakaszon 90-ről 60 percre csökkentsék a menetidőt. Az új Flirt vonatok azonban csak a vonal villamosítása után – leghamarabb 2016-tól – közlekedhetnek, addig marad a 60 km/h-s sebesség. A MÁV menetrendje 85 perces menetidővel számol. Ahogy korábban, a vonatok most is óránként fognak közlekedni Esztergom és a Nyugati pályaudvar között. Az Esztergom–Budapest vonal augusztus 20-tól augusztus 30-ig érvényes menetrendjét a MÁV honlapján is közzétették. A nyári menetrend szeptemberben vélhetőleg módosulni fog.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.