A német kancellár aggodalmát fejezte ki az izraeli kormányfőnek a konfliktus lehetséges kiszélesedése miatt

Olaf Scholz

Olaf Scholz német kancellár aggodalmát fejezte ki Benjámin Netanjahu izraeli kormányfővel folytatott telefonbeszélgetésében a palesztin-izraeli konfliktus lehetséges kiszélesedése miatt – közölte vasárnap a német kormány egyik szóvivője.

Scholz egyben egyértelművé tette, hogy Berlin határozottan elítéli az Irán, illetve a Hezbollah libanoni síita mozgalom és mások részéről érkező fenyegetéseket Izrael biztonsága ellen.

A német kancellár hangsúlyozta, most a leginkább arra van szükség, hogy a megtorlás pusztító erőszakspirálját megszakítsák, leépítsék a feszültséget és építő jelleggel tegyenek erőfeszítéseket a helyzet lecsillapítására. Újfent kijelentette, hogy most jött el az ideje egy megállapodás véglegesítésének a Gázai övezetben fogva tartott izraeli túszok szabadon engedéséről valamint a tűzszünetről.

Scholz rávilágított, hogy a Gázai övezetben tevékenykedő Hamász iszlamista terrorszervezet elleni harcban számos katonai célt sikerült elérni, de hatalmas a polgári áldozatok száma és az emberi szenvedés mértéke. Mint mondta, a Gázai övezeti háború lezárása jelentős lépés lenne a regionális helyzet lecsillapítása szempontjából.

Irán és térségbeli szövetségesei megtorlást helyeztek kilátásba Iszmail Haníje Hamász-vezető teheráni meggyilkolása nyomán, s Izraelt vádolják a július 31-én elkövetett merénylettel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?