Újraélesztik az elsorvasztásra ítélt községet

A hetvenes évek közepétől folyó erőszakos faluközpontosítás rányomta bélyegét Nagykeszire is. Az elsorvasztásra ítélt településen nem adtak ki építkezési engedélyeket, nem vezették be a gázt, így a fiatalok többsége Komáromba költözött.

Csóka Lajos: Az egykor 1400 lélekszámú községnek ma mintegy 950 lakosa van csupánVas Gyula felvételei – Nemrégiben hozzájutottam egy 1980-ban írt tanulmányhoz, amelyben azt prognosztizálták, hogy kétezerre a falu lakosainak száma ezer alá csökken – mondta Csóka Lajos Nagykeszi polgármestere. – Kidolgozói, úgy tűnik, nagyon értették a dolgukat, hiszen az egykor 1400 lélekszámú községnek ma mintegy 950 lakosa van csupán. Lényegében egy gazdasági telepet akartak kreálni falunkból, a szomszédos Okánikovot pedig, amely közigazgatásilag szintén hozzánk tartozik, teljes megszűnésre ítélték. Az elvándorlás a kilencvenes évek elején állt meg, amikor a községben bevezették a központi gázt. A falu elöregedése azonban folytatódik, az a generáció, amely elköltözött innen, bizony nagyon hiányzik.

Annak érdekében, hogy a fiatal családokat maradásra ösztönözzék, komoly bérlakás-építési programba fogtak a községben.

– Amikor lehetőség nyílt arra, hogy a bérlakások építési költségeinek fedezésére igénybe vegyük az 50 százalékos állami támogatást, a további 50 százalékra pedig a lakásfejlesztési alap által nyújtott hitelt, mi is belevágtunk. Sőt, én személy szerint arra biztattam polgármester-társaimat is, hogy ragadják meg az alkalmat, mert hiába áll szinte minden községben több tucat öreg családi ház üresen, azok nem jelentenek megoldást a fiatalok lakásproblémájára. Elsőként azt a döntést hozta képviselő-testületünk, hogy a pénzhiány miatt félig sem kész sportöltöző tetőterében alakítsunk ki két lakást. ĺgy tulajdonképpen két legyet ütöttünk egy csapásra, hiszen a lakásokkal együtt végre elkészülhet az öltöző és az alagsorban található kondíciós terem is. Átadásukra e hónap derekán kerül sor, szeptember elején pedig beköltözhetnek a lakók a két, egyenként hatlakásos épületbe is. Ezek ugyancsak a fent említett támogatási és hitellehetőségek igénybe vételével épülnek – tájékoztatott Csóka Lajos.

Azt mondják: evés közben jön meg az étvágy. Valahogy így vannak ezzel a nagykesziek is. A lakosság körében végzett felmérésből kiderült ugyanis, hogy jóval több az igénylő, mint az épülőben lévő bérlakások száma. Ezért a képviselőtestület úgy döntött, hogy felújítja a pusztulófélben lévő egykori Fejérvári kastélyt, ahol terveik szerint 8 lakást alakítanának ki, és ezzel párhuzamosan további két négylakásos lakóházat építenek.

Az öltözőt és a tetőtéri lakásokat május derekán adják át – Azzal, hogy lakásépítési programunkkal maradásra bírjuk a fiatalokat, tulajdonképpen a falut szeretnénk megmenteni – magyarázta Csóka Lajos. – Ha ők itthon maradnak, azzal megmentjük óvodáinkat, iskoláinkat is. A hatásköri törvény értelmében július elsejével a községek működtetik ezeket az oktatási intézményeket. Azzal is tisztában vagyunk viszont, hogy ha a gyermekek száma nem éri el az oktatási törvényben egy osztályra előírt minimumot, akkor az állam nem biztosítja a pedagógus teljes bérét, csupán az osztálylétszámnak megfelelő hányadát. A maradékot a községnek kell hozzáfizetnie, vagy kényetlen lesz bezáratni az óvodát, iskolát. Ezt azonban egyetlen község sem szeretné. Nálunk annyival bonyolultabb a helyzet, hogy önkormányzatunknak három óvodát és két iskolát kell majd fenntartania. Nagykeszihez tartozik ugyanis Okánikovo, ahol óvoda és iskola is működik, ez utóbbi mindössze 4-5 gyerekkel. Nagykeszin további két óvoda található, ugyanis mindkét falurész, a kiskeszi és a nagykeszi is ragaszkodik saját óvodájához. A négyosztályos iskolát mintegy 30 gyerek látogatja, ezt egyelőre szerencsére nem fenyegeti a bezárás veszélye.

A polgármester az előttük álló feladatok közül kiemelte az ivóvíz- és csatornahálózat fejlesztését, illetve kiépítését. A csicsói nagy gátszakadást követően ugyan elkészült itt a vízhálózatot, de vizük – bár egészségre nem ártalmas –, mégsem megfelelő: túl sok vasat és mangánt tartalmaz. Ezért a községet rá szeretnék kötni a bősi távvezetékre, ahonnan a környező falvak is kapják majd a vizet. A csatornahálózat kiépítésére is több évvel ezelőtt elkészültek már a tervek, a csallóközi falvakkal közös víztisztító-állomás létrehozásán fáradoznak, amely Nagykeszi határában lenne. A tervezet finanszírozására ISPA-hitelt is igényeltek. Ugyancsak Nagykeszi határában található az a hulladéktelep, amely 12 alsócsallóközi falu összefogásával épült, és amelyet tavaly szeptemberben adtak át. A két hektárnyi területet felölelő telep 25-30 évre megoldja a hulladékraktározás problémáját. Csóka Lajos elmondta, nem akarták külföldi vállalkozó kezébe adni sem a telep kiépítését, sem üzemeltetését, mert akkor nem lehetett volna beleszólásuk a díjszabásba. Ennek néhány év múlva még nagyobb jelentősége lesz, amikor is – a polgármester feltételezése szerint – az egyes hulladéktelepek a mostaninál jóval magasabb összegeket kérnek majd a szeméttárolásért. Ők viszont akkor sem lesznek kiszolgáltatott helyzetben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?