Újra iható a csapvíz Csicsón és Füssön

Csicsó/Füss |

Ma délutántól ismét iható a csapvíz Csicsón és Füssön. A két községben november 29-én tiltotta meg a csapvíz fogyasztását a Komáromi Regionális Közegészségügyi Hivatal, miután mikrobiológiai szennyeződést, az állati vagy emberi ürülékben is előforduló baktériumokat talált a csicsói vízvezetékben.

Mivel a füssi kút nagyon közel fekszik a csicsóihoz, ezért megelőző intézkedésként Füssön is elrendelték a tilalmat. Az intézkedés részeként november 30-tól zárva volt a csicsói Gáspár Sámuel Alapiskola és Óvoda, valamint a füssi óvoda.

A diákok ma reggel ülhettek be újra az iskolapadba, és megnyitották az óvodákat is, miután a közegészségügyi hivatal mérsékelte a szigorú intézkedéseket. Viszont tegnap még csak palackozott vizet fogyaszthattak a gyerekek. Andrea Kološová, a Komáromi Regionális Közegészségügyi Hivatal igazgatónője lapunknak elmondta, a vizsgálatok javuló eredményeket mutattak, a vízfogyasztás már nem veszélyeztette az egészséget, ennek alapján engedélyezték az oktatási intézmények megnyitását. A tegnap délutáni vizsgálati eredmények alapján pedig már teljes mértékben feloldhatták a vezetékes víz fogyasztásának tilalmát.

Az elmúlt napokban a komáromi KOMVaK víz- és csatornaművek szállította tartálykocsiban szállította az ivóvizet a két faluba. A társaság igazgatója, Patrik Ruman az ivóvíz szennyezésének gyanújával tett feljelentést ismeretlen tettes ellen a komáromi járási ügyészségen. Vélhetően felelőtlen gazdálkodók által az ivóvízforrás második védelmi sávjában a talajba kijuttatott szilárd és folyékony trágya okozhatta a szennyezést.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?