Újra HÍD-MKP Gombaszögön!

<p>Ma délután a Gombaszögi Nyári Tábor Pozsonyi Magyar Szakkollégium nagysátrában kerül sor a már sokat emlegetett HÍD-MKP kerekasztal beszélgetésre. A Magyar Közösség Pártjából a párt elnöke, Menyhárt József érkezik, aki a HÍD alelnökével, Ravasz Ábellel vitázik. A beszélgetés a tábor <u><a href="https://www.facebook.com/gombaszog/?fref=ts">Facebook-oldalán</a></u> élőben is nyomonkövethető.</p>

Ugyanitt Örök lemaradók címen Stefano Bottoni, az MTA tudományos főmunkatársa és Mitrovits Miklós, az MTA tudományos munkatársa beszélgetett a közép-kelet-európai országok lemaradásáról a nyugati államokhoz képest.

A mai nap folyamán még az erdélyi fesztiválmozgalmakról tudhatnak meg többet a táborozók, szó lesz még emellett a a szlovákiai magyar érdekeltségű pártok támogatottságának alakulásáról, és a nap végén Gazdag József sportújságíró Világi Oszkárral, a DAC tulajdonosával beszélget. Rajtuk kívül a táborba érkezik a komáromi Jókai Színház két színésze, Bandor Éva és Olasz István, akik a SZER+ELEM+EZ? elnevezésű versösszeállításukat adják elő a Pajtaszínházban. Este fellép a Muriel, a Kowalsky meg a Vega, a Brains és a Drastik Putto.

Külön említést érdemel a Szőttes Kamara Néptáncegyüttes rendezvénysorozata, a Folkszöglet, melynek keretei között a ma estétől kezdődően minden nap más nép zenéjével ismerkedhetnek meg a táborozók. Ma csángó, holnap ruszin, pénteken roma népzenét hallgathatnak az oda betévedők, a Parno Graszt közreműködésével.

A hét további részében a tárborba látogat még többek között Murányi András, a Népszabadság volt főszerkesztője, Berényi József és Munka Veronika, az Index újságírója.

A napi- és hetijegyek a helyszínen megvásárolhatóak, a gömöriek a szombati napra szimbolikus egy euróért jöhetnek a táborozók. Részletes programot a www.gombaszog.sk honlapon találnak az érdeklődők, és még több információt a Gombaszögi Nyári Tábor hivatalos Facebook-oldalán(szh)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?