Régió

Újítások minden korosztály számára

ALSÓSZELI | A megújuló faluközpont részeként ingyenes wifipontokat létesítettek a településen. A hosszú távú tervet folyamatosan igyekszenek megvalósítani.
Tornyai Bianka

2020. július 7. 13:09

A szülők a jövőben a gyerekek mellett edzhetnek a parkban
- Marosi Bianka felvétele

A WiFi4EU brüsszeli pályázaton 15 ezer eurót nyert a település ingyenes wifipontok létesítésére.

12 wifipont

“Öt beltéri és hét kültéri, vagyis összesen tizenkét wifipontot tudtunk kialakítani a pályázati pénzből. A brüsszeli alap kiadott egy listát azokról a cégekről, amelyek részt vehetnek a közbeszerzésben, amelynek során kiválaszthattuk a szolgáltatót. A falunak egyetlen kötelezettséget kellett vállalnia: három évig előre megszabott technikai feltételekkel, amelyek például a gyorsaságra, a jel minőségére vonatkoznak, működtetni kell a rendszert. Lehetővé kell továbbá tenni az állandó hozzáférést, vagyis a nap 24 órájában elérhetőnek kell lennie az ingyenes internet-kapcsolatnak. A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy bárki ingyenesen csatlakozni tud a kijelölt pontokon a világhálóra, nem kell megadni semmilyen kódot. A wifi-pontokat úgy választottuk ki, hogy a falu központjában teljes lefedettség legyen. A kültéri pontok a következők: a községi hivatal, az egészségügyi központ, az autóbusz-megálló körüli terület, a park, a többfunkciós sportpálya, a szolgáltatások háza, a kultúrház környéke. A beltéri pontok: a kultúrház épülete, a tűzoltószertár, a magyar és a szlovák óvoda és alapiskola, valamint a posta melletti klubhelyiség” - sorolta fel Kovács Lajos. Alsószeli polgármestere azért tartja fontosnak ennek a projektnek a megvalósítását, mert elkezdődött a falu központjának a felújítása, és azt szerette volna, hogy minden szempontból egy élhető, jól funkcionáló, a kor igényeinek megfelelő hely legyen Alsószeli. “Úgy vélem, a mai gyerekek, fiatalok, de a szülők miatt is szükséges. Ha például kimennek a játszótérre, beszélgetnek, szeretnének valamit megnézni az interneten, akkor ingyenesen megtehetik” - fogalmazott a polgármester. 

További fejlesztések

Alsószeli közepén közösségi parkot szeretnének kialakítani. A megvalósítás első lépéseként már elkészült a játszótér, a buszmegálló mellé pedig egy fedett, kivilágított, kamerákkal felszerelt, 20 bicikli elhelyezésére alkalmas tárolót építtettek. A következő lépés a buszmegálló felújítása lesz, illetve egy nyertes pályázatnak köszönhetően ősszel vagy jövő tavasszal több mint 80 fát szeretnének kiültetni a parkba. “Jövőre egy speciális, innovatív kommunikációs berendezést szeretnék beszerezni szintén pályázat útján, mégpedig egy olyan állványt, amellyel fel lehet pumpálni a bicikli kerekét, illetve különböző konnektorok, USB-bemenetek, töltők vannak rajta. A berendezés napelemre és villanyáramra is működik. A tervek szerint a kerékpártároló mellett állítanánk fel. Idővel, ha sikerül pályázaton pénzt szerezni, kültéri street workout tornaeszközöket is szeretnénk elhelyezni a park másik felében. Örülök neki, hogy ezek mind olyan dolgok, amiket máris sokan használnak, igénybe vesznek, hiszen ahogy jövök-megyek a faluban, látom, hogy így van“ – tette hozzá Kovács Lajos.

 

 

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Kalinák

Összefoglaltuk Ficóék megfigyelési botrányának részleteit

A Szövetség tegnap tárgyalt a kulturális tárcával a közmédiára (RTVS) vonatkozó törvény módosításáról⋌(Somogyi Tibor felvétele)

Napirendre kerül a Csemadok-törvény, a Szövetség több nemzetiségi adást szeretne

koronavírus-vakcina
Frissítve

Az 55 éven felüliek már jelentkezhetnek a harmadik oltásra

Sorento

GALÉRIA: Miért ez a legdrágább Sorento?

Felgyorsítaná az értékelési folyamatot a megyei önkormányzat (A Nagyszombat Megyei Önkormányzat felvétele)

Félmillió euró a régiófejlesztésre Nagyszombat megyében

Új Szó

Miről ír a szerdai Új Szó?

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.