Újfajta rendőri együttműködés Schengen után

December 21-én lépett életbe a szlovák és a magyar rendőrség közt az a szerződés, melynek értelmében Schengen kapcsán a határon átnyúló bűnüldözés új formában, újabb szempontok alapján, kiterjedtebb együttműködés keretében valósul meg.

December 21-én lépett életbe a szlovák és a magyar rendőrség közt az a szerződés, melynek értelmében Schengen kapcsán a határon átnyúló bűnüldözés új formában, újabb szempontok alapján, kiterjedtebb együttműködés keretében valósul meg. Minderről Szórád György, az Érsekújvári Járási Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója tájékoztatta lapunkat.

A bizonyítékszerzés és a tanúk kihallgatása ugyanúgy zajlik majd, mint eddig, tehát a jogsegély keretein belül, újdonság viszont, hogy ha például egy adott bűnügynek magyarországi vagy szlovákiai vonatkozása van, a tárgyi bizonyíték, orvosi látlelet azonnal és egyenesen beszereztethető a másik féllel.

Ha például Szlovákiában nyomoznak egy adott ügyben, amelynek viszont magyarországi vonatkozásai és előzményei vannak, akkor a szlovák rendőrség kérése alapján azonnal előállíttathatnak célszemélyeket a magyar oldalon, elkobzásra kerülhet sor stb.

A kérvények most már nem lesznek fordításhoz kötve a határ menti megyék rendőrségei közt, ugyanis mindkét oldalon (és minden megyében) van olyan, természetesen mindkét nyelvet bíró összekötő személy a határ menti kapitányságokon, aki online tartja a kapcsolatot például Érsekújvár, Párkány, Esztergom és Tatabánya közt.

Szórád György elmondta: most már egy közvetlen bűncselekmény utáni rendőrségi üldözés sem szakad meg például a Mária Valéria hídnál; a bűnözők arra is számíthatnak, hogy akár a szlovák, akár a magyar rendőrség az államhatárt elhagyva is tovább üldözi őket, miközben azonnal kapcsolatba lép a másik oldalon szolgálatot teljesítő kollégákkal. Eddig miniszteri beleegyezés kellett ahhoz, hogy rendőrautóval és egyenruhában mehessen át a rendőr a határon. Ez most megszűnt, azaz a szlovákiai rendőr minden további korlátozás nélkül átmehet Magyarországra, a magyarországi pedig hozzánk. Persze, bejelentési kötelezettség van, de súlyosabb bűnügyekben utólagos bejelentés is lehetséges. A szlovákiai rendőr Magyarországon a fegyverét nem használhatja, a villogót és a szirénát azonban igen. Ha a bűnözőt a szlovák rendőrség Magyarországon fogja el, át kell adnia a magyar hatóságnak, s ugyanez érvényes Szlovákiában a magyar rendőrökre nézve.

Telefonos és személyes kérésre szolgálatilag az egész rendőrségi nyilvántartás rendelkezésre áll a határ menti kapitányságok közt, tehát akinek nálunk priusza van, és például Esztergomban komolyabb bűncselekmény miatt rendőrkézre kerül, számíthat arra, hogy Érsekújvárból vagy Párkányból azonnal Magyarországra küldik az adatait. Ez a mobiltelefonokra és a híváslistákra is vonatkozik. (Persze, komolyabb bűncselekményekről van szó, a határon átnyúló rendőri együttműködés olyan esetekre vonatkozik, amelyekre legalább egyéves szabadságvesztés szabható ki.)

Szórád György alezredes szerint a schengeni határnyitással főként a házaló lopások, csalások és betörések szaporodnak majd el. Ebből az is következik, hogy az efféle bűncselekmények elkövetői az országhatárokat átlépve főként olyan helyeken ütnek tanyát, ahol a rendőrség nem lép fel határozottan.

Közös rendőri szolgálatok is lesznek. Nemcsak közös járőrszolgálatról van szó, hanem például közös házkutatások is szóba jöhetnek, ha alapos a gyanú, hogy szlovákiai és magyarországi vonatkozása is van az ügynek. Igazoltatáskor is találkozhatunk szlovák–magyar rendőrcsoporttal.

Az új szerződés az összes, a szlovák–magyar határ mentén fekvő hazai megyére vonatkozik.

A rendőrök akár egymás műszaki felszerelését és járműveit is igénybe vehetik, de szolgálati fegyvert nem. Az operatív munka során leginkább közös csoportokra lehet számítani, de például indokolt esetekben bilincset vagy gumibotot használni, motozni is lehet a határ mindkét oldalán.

A közeljövőben az összes határ menti rendőrkapitányság információt cserél majd a gyanúsítottak köréről. (buch)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?