Újabb tömeges halpusztulás Érsekújvárnál

Jozef Lengyel felvétele
Érsekújvár |

Két érsekújvári szakaszon észleltek a napokban újabb tömeges halpusztulást a nagy hőség miatt egyre jobban apadó Nyitra folyóban. A Kamocsai hídnál tizennégy halfajta, mintegy ezer hal, a Berek parkerdő és a csónakház közti szakaszon nyolc halfajta, csaknem félszáz hal pusztult el.

Terepjárás a lakosok kérésére

Az összegzést Jozef Lengyel zoológus a Szlovák Állami Természetvédelem, Dunai berkek tájvédelmi körzet dolgozója végezte el az említett két szakaszon, és feljelentést tett a rendőrségen.

Renáta Čuháková tájékoztatása szerint az ügyet jelenleg vizsgálják, és a vizsgálat ideje alatt, a bizonyítékok begyűjtésekor nem nyújthatnak bővebb tájékoztatást a sajtónak. „A lakosok kérésére mentem ki a terepre. Nem kizárt, hogy a nagy esőzések során a szomszédos szántóföldekről is jelentős mértékű hordalék került a vízbe, mivel a halak a hétvégi záport követően pusztultak el. Kiadós esőzéskor a megáradt folyóba különféle mérgezőanyagok kerülhetnek, többek között permetanyag a szántóföldekről, de az sem tartom kizártnak, hogy valamilyen úton-módon szennyvíz került a folyóba, láttam néhány folyóba vezető csövet a vizsgált három kilométeres szakaszon” – egészítette ki az elmondottakat a zoológus. Jozef Lengyel elmondta, sajnálatosnak tartja, hogy a korábbi, néhány héttel ezelőtti tömeges halpusztulás során már nem tudták vizsgálatnak alávetni a haltetemeket, mivel azok a nagy melegben hamar oszlásnak indultak. „A korábbi eset kapcsán azt a választ kaptam a Szlovák Környezetvédelmi Felügyelet szakértőitől, hogy a halak a folyó apadásakor megfulladhattak a ritka iszapban” – mondta Jozef Lengyel.

Száz méteres szakaszról van szó

A szakirodalom szerint például a süllő ezért tenyészthető jobban a tisztább vizű halastavakban, mert a sekély vízben felkavarodó iszap berakódik a kopoltyúikba és megfulladhatnak. Andrej Vajzer állatorvos elmondta, a nagy forróságban jócskán felmelegszik az egyébként is sekély folyó vize, ami azt eredményezheti, hogy a halakat különféle paraziták támadják meg. Az Érsekújvárhoz közeli kis vízerőmű sincs jó hatással a Nyitra folyó halállományára, legalábbis az érsekújvári lakosok egy része a vízerőmű megépülése óta arra panaszkodik a közösségi oldalakon, hogy gyakoribb lett a tömeges halpusztulás a környéken. A mostani eset során négy harcsa, száztíz keszeg, nyolcvan laposkeszeg, mintegy háromszáz küsz, kilencven márna, húsz északi csuka, két balin, egy felnőtt busa, tíz ponty, valamint több fogas- és fenékjáró süllő pusztult el. Jozef Lengyel elmondta, azért tartja aggasztónak a történteket, mert a tömeges halpusztulás a Nyitra folyó mintegy száz méteres szakaszát érinti csupán, de nem tartja kizártnak, hogy esetleg a folyó más szakaszán is találnak majd a horgászok elpusztult halakat.


 

Haltetemek Kisváradnál és Nagysuránynál

Május végén és június elején az érsekújvári járásbeli Kisvárad és Nagysurány térségében bukkantak fel haltetemek a Nyitra folyón.

Később Érsekújvárnál is egyre több lakos jelezte, hogy a kis vízerőmű környékén több elpusztult hal sodródott ki a folyó partjára. Jozef Lengyel a nagysurányi térségben végzett ellenőrzéskor 284 haltetemet talált. Akadt köztük törpehal fajta szélhajtó küsz, keszeg, jászkeszeg, fogassüllő, márna, ponty és európai harcsa. A zoológus a nyitrai járásbeli Nagycétény és Nyitraszőlős környékén tartott terepszemlébe bevonta a vizsgálati folyamatba a rendőrséget, a Szlovák Környezetvédelmi Felügyelet és az Alsó-Nyitra Vízügyi Igazgatóság szakértőit.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?