Újabb tagokkal bővült az idegenforgalmi szervezet

Mátyusföld TISZ
Galánta |

A galántai Esterházy-kastélyban tartott közgyűlést csütörtökön a Mátyusföld Területi Idegenforgalmi Szövetség, amelynek tagsága újabb településekkel bővült és a nagyszombati Szent Cirill és Metód Egyetemmel készül együttműködést kialakítani.

A tavaly ősszel létrejött Mátyusföld Területi Idegenforgalmi Szövetség közgyűlésének első részében a tagok szavaztak az alapszabályzatról, a költségvetés, illetve a tagsági díj összegének módosításáról. 

Új tagok, lehetőségek

A szervezet elnöke, Horváth Zoltán köszöntötte az újonnan csatlakozott településeket, Alsószerdahely, Diószeg, Nemeskosút, Hidaskürt, Magyargurab, Nagyfödémes, Kismácséd képviselőit, valamint az általuk tagságra javasolt helyi vállalkozások, szervezetek képviselőit. A nagyszombati Szent Cirill és Metód Egyetem képviseletében Andrea Čajková, valamint Michal Lukáč elmondta, az egyetem turizmus szakának hallgatói és tanárai nemcsak a tanterv részeként, elméletben foglalkoznak az idegenforgalommal, hanem a gyakorlatban is, mégpedig úgy, hogy szoros együttműködést tartanak fenn a környékbeli szervezetekkel, intézményekkel, ahol gyakorlati példákon tudnak a turizmust és az idegenforgalmat érintő problémákkal, feladatokkal foglalkozni. Arra biztatta a Mátyusföld Területi Idegenforgalmi Szövetség minden tagját, hogy csatlakozzanak az együttműködéshez, hogy azt az egész megyére kiterjeszthessék. A közgyűlésre együttműködési szerződéssel érkeztek, amelyet hamarosan aláírnak a szövetséggel. Sisa Szokolová, Nagyszombat megye kerékpáros koordinátora kiemelte, a települések segítségével Szenctől a Mátyusföldig ki lehetne építeni egy kerékpárút-hálózatot, vagyis csatlakozni lehetne ahhoz a kezdeményezéshez, amelyről a Szenc környéki települések tavaly nyáron írtak alá memorandumot. A szándéknyilatkozat szerint Pozsony megye támogatásával a Fekete-víz mentén Dunasápújfalutól (Nová Dedinka) Diószegig a töltések mentén épülne bicikliút, erre csatlakozhatnának a Nagyszombat megyében található települések, így akár Pozsonytól a tallósi vízimalomig el lehetne kerekezni. 

A szervezet működéséről

Slávik Andrea, a Mátyusföld Területi Idegenforgalmi Szövetség ügyvezető igazgatója elmondta, már elindult a szervezet honlapja, megjelent a közösségi oldalakon, illetve bemutatta a szövetség logójának tervét, amely kisebb módosítással hamarosan elkészül és a szervezet minden tagja használhatja. Horváth Zoltán elnök lapunknak elmondta, nagyon örül neki, hogy az immár 12 település, közte 2 város tagságával működő szervezet országos viszonylatban is nagy erőt mutat egy viszonylag kis régióban. „Ez volt az elsőszámú cél, hogy minél több települést, szervezetet bevonjunk az együttműködésbe és ezzel a lehetőségeket bővítsük. A 12 település további 12 szubjektumot hozott magával, ahol a gasztronómiától kezdve a termálfürdőig nagyon szerteágazó a kínálat. Állandó feladatunk a munka mellett további tagokat toborozni. Többen visszajeleztek, hogy érdeklődnek, de kicsit még kivárnak, mert szeretnék látni, hogy milyen érdemi munka fog folyni, hogy van-e értelme az ő szolgáltatásaikat is belevonni. A munka lesz tehát a legfőbb meggyőző érv, hogy miért érdemes csatlakozni. Nyitottak vagyunk arra, hogy az egész Mátyusföld összes települése csatlakozzon a szervezetünkhöz, hiszen a Szenci és a Vágsellyei járás néhány települése is a Mátyusföld része. Számukra is küldtünk értesítést erről a lehetőségről, szívesen várjuk a visszajelzésüket” – fejtette ki Horváth Zoltán.

Az újonnan csatlakozott Kismácséd polgármestere, Hontvári Ferenc úgy véli, egy viszonylag kicsi településnek, mint Kismácséd, azért érdemes csatlakozni az idegenforgalmi szövetséghez, hogy a kismácsédiak többet megtudhassanak a környék látnivalóiról, a környékbeliek pedig Kismácsédról. „A községünkben is vannak kulturális emlékek és olyan védett tájegység, amelyeket érdemes megismerni. A turisztika és a vendéglátás nálunk még gyerekcipőben jár, de a többi településsel, szervezettel összefogva tudnánk mutatni valamit az érdeklődőknek. Reméljük, hogy eljutnak hozzánk a kerékpárutak, amellyel a lakosoknak megkönnyítenénk, biztonságosabbá tennénk az életét” – hangsúlyozta a polgármester.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?