Régió

Újabb országos rekord Szímőn, 221 literes fröccsöt készítettek

Szímő | A hétvégi jubileumi Szímői Fröccsnapokon tizedik alkalommal tisztelegtek a község szülötte, Jedlik Ányos tudós, fizikus, bencés szerzetes előtt. A dinamó atyjának nevéhez kötődik a szikvíz, azaz a szódavíz feltalálása. Az 1800-ban született jeles tudós emlékére 221 liter fröccsöt készítettek.
Száz Ildikó

2021. augusztus 29. 13:00

Bárdos Gyula, Szímő

Mi vagyunk a rekordtartók, két évvel ezelőtt 219 liter fröccsöt kevertünk, most ismét sikerült megtörni a rekordot, és elkészítettük Szlovákia legnagyobb fröccsét. A Magyarországi Szikvízkészítők Jedlik Ányos Lovagrendjének a tagjai voltak ebben segítőink, kellő szakmai hátteret kaptunk. A szímői szövetkezet 110,5 liter olaszrizlinget adott erre a célra. Minőségi a szikvíz is, melyet a községünk gyárt, ugyancsak a lovagrend jóvoltából. Ebből készült a kultikus ital” – mondta Bób János, Szímő polgármestere.

Szímő

A fröccs készítésénél közreműködtek a lovagrend tagjai, valamint a magyarországi és régióbeli polgármesterek, önkormányzati képviselők, iskolavezetők. Török Sándor Mosonszolnok polgármestere, Kádek Norbert, Érsekújvár alpolgármestere, Lukács Imre, Kamocsa polgármestere és Lukács Tibor, a nemzetközi főzőfesztivál szervezője is elfogadta a meghívást.

Szímő

Agócs Kőrösi Ildikó, Pered polgármestere köszöntötte a vendégeket és Smidt Jenő, a magyarországi Tab polgármestere elmondta, a hét dombra épült városukban is rengeteg bort készítenek, de ritkán fogyasztanak fröccsöt. „Szlovákiában nincs több ilyen neves település, mint Szímő, ahol ekkora fröccsöt készítenek. Az olaszrizling jó borfajta, de ehhez kellett Jedlik Ányos, hogy jófajta szóda készüljön, amihez gratulálok a szikvízkészítőknek” – mondta Smidt Jenő.

Szímő

Bárdos Gyula, a Csemadok országos elnöke és Csáky Pál is közreműködött a fröccs bekeverésében, és ismét ellátogattak a községbe Jedlik Ányos rokonai. A rendezvényen megemlékeztek azokról, akik idén már nem vehettek részt a fesztiválon.

Szímő

Döme Beatrix, a helyi községi hivatal vezetője könnyekkel küzdve emlékezett vissza a koronavírus okozta viszontagságos időszakra. Tizennyolc héten át tesztelték szombatonként a helyi lakosokat. „Voltak rosszabb és jobb napjaink. Volt hétvége, amikor húsz pozitív koronavírus betegünk volt a községben!” – mondta Döme Beatrix, megköszönve a civil lakosok, egészségügyi dolgozók, katonák és tűzoltók segítségét. Az idei óriásfröccs így az összefogás itala lett. A kóstolók jelképes összeggel fizettek a fröccsért, a támogatást a községi óvodák játszótereinek felújítására fordítják. Rendkívül gazdag programmal várták az érdeklődőket. Szímő és Mosonszolnok az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program Kisprojekt Alapjától kapott támogatást, ebből valósulhattak meg a fröccsnapok is.

Csókás Judit

Csókás Judit projektmenedzser ezúttal előadóművészként is fellépett a fesztiválon a Maffia Swing táncosaival, volt Republic és R-GO koncert.

A pénteki program keretében konferenciát rendeztek a régiófejlesztésről, megnyitották a falumúzeumot, amelynek lelkes ötletadója, gyűjtője Priskin Magdolna nyugalmazott pedagógus. A fröccsnapok keretében fotókiállítás nyílt a Jedlik-házban Mészáros Kristián alkotásaiból, Hit, covid, ember..., címmel.

Szímő

 

Támogassa az ujszo.com-ot

Az elmúlt időszakban arra kértük olvasóinkat, járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez annak érdekében, hogy a jelentős költségekkel járó hiteles, megbízható hírszolgáltatást hosszú távon biztosítani tudjuk.

Köszönjük a pozitív fogadtatást. Jó érzés tudni, milyen sokan tartják fontosnak a független, magyar nyelvű újságírás fennmaradását Dél-Szlovákiában, és milyen sokan szeretik az Új Szót.

A beérkezett támogatások lehetővé tették, hogy új munkatárssal bővítsük az ujszo.com professzionális csapatát, fejlesszük szolgáltatásainkat, növeljük az ügyeletben töltött órák számát. Nagyszerű eredmény ez olyan gazdasági környezetben, ahol a fejlesztések helyett a költségek visszafogása került sok helyen célkeresztbe.

Hálásak vagyunk eddigi támogatásaikért, és kérjük, továbbra is segítsék az ujszo.com fejlesztését. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
temető

Jóval kevesebb áldozata lehet a koronavírus-járvány harmadik hullámának

almási

Almási László is ott van a szlovák válogatott keretében

rendőrség

VIDEÓ: DAC-sál miatt támadták meg az autó utasait a nagyszombati szurkolók – a stadion helyett egy cellában kötöttek ki

Marián Kočner
Frissítve

Újabb ügyben emeltek vádat Kočner, Zsuzsová és bandájuk ellen

Zuzana Čaputová

Čaputová: Egyetlen bizottság nem pótolhatja a lényegi változások hiányát

bezártság depresszió

Másképp viselkedtek a lezárások idején a nők és a férfiak

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.