A feltartóztathatatlan fejlődés bűvkörében élve olykor megáll az ember, és elmeditálgat, mire való ez a nagy marha fejlődés, amit naponta a képébe vágnak, ha az nem az ember gyermekének boldogulását szolgálja.
Újabb központosítás
Ebben a vonatkozásban az is eszébe jut az embernek, hogy a sajtóbotrányok csak arra jók, hogy a lényegről eltereljék a figyelmet. Amikor a minisztérium résnyire nyitotta a pályázati ablakot, hogy a legfürgébbek be tudjanak surranni hónuk alatt a pályázatokkal, mindenki azt óbégatta, hogy ez miféle eljárás. Pedig a többiek is sorra kerülnek, remélhetően mind a 650 iskola és óvoda. Arról azonban senki sem beszél, hogy a kisiskolákon sem a gyorsaság, sem isten lassan őrlő malmai nem segítenek. Azok halálra vannak ítélve. A kis falvak önkormányzatainak ugyanis saját költségvetésből nem jut az iskola és az óvoda felújítására, azok örülnek, ha ki tudják perkálni a villanyszámlát, a szemételhordást és a polgármester fizetését. Hogy tágítsunk az összefüggések körén: a szlovákiai reformok (amelyeket az előző kormány egyszerre zúdított az emberek nyakába) megálltak fél-
úton. A Fico-kormány másfél éve a saját kis hadviselésével van elfoglalva, amelynek konkrét céljai (áruházláncok, biztosítók megregulázása, privatizációk vizsgálata) leginkább sehová sem mutatnak. Hogy a féloldalas adórendszert tovább kellene esztergálni, mondjuk a svájci példa felé, ahol a befolyt adók egyharmada a községé, egyharmada a megyéé (kantoné), egyharmada az államé, azon senki sem agyal. Marad a kommunista gyakorlat, hogy a paternalista állam osztogat a hűbéreseinek.
De ha agyalna is. A kicsiken az sem segítene, hiszen a nagy számok törvénye szerint egy nagyvárosnak juttatott fejpénz nincs arányban egy kis faluéval. A 2000-nél kevesebb lélekszámú települések amúgy is elesnek minden támogatástól. Ezt a szemléletet a gazdasági miniszter úr nem is rejtette véka alá, amikor tavaly kinyilatkozta: a fejlődőképes települések fejlődjenek. Hogy aztán egy kis falu fejlődőképes lenne, csak éppen a pénzhiány gátolja a fejlődésben, az privát pech. Pusztuljon, ürüljön, menjen, ki merre lát. E különös logika egyenes folytatása a kommunista Csehszlovákia gazdasági, kulturális és iskolapolitikájának, amikor a hetvenes-nyolcvanas években kitippelték a „fejlődőképes”, központi településeket, és összevonás címén iskolák százait szüntették meg egy tollvonással. Hogy ez hová vezet, inkább ne taglaljuk, sosem érnénk a végére.
Summa summárum: az unió és Szlovákia abban érdekelt, hogy az emberi léptékű kisiskolákkal szemben a nagy bérkaszárnyákat (lásd Bruno Bettelheim idevágó tanulmányát) kell életben tartani. A sorvadó, omladozó kis falusi iskolákat pedig még a költöző madár is kerülje el. S ugyanezt lehet tanácsolni Mikolaj iskolaügyi miniszternek is, nehogy úgy járjon, mint múlt századbeli kollégája, a legendás Klebelsberg Kunó magyar közoktatási miniszter, akinek éppen egy tanyasi iskola okozta a végzetét. A miniszter abba halt bele, hogy egy tanyasi iskolát meglátogatva ivott az ottani vízből, s olyan fertőzést kapott, hogy nem tudtak rajta segíteni.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.