Újabb központosítás

A feltartóztathatatlan fejlődés bűvkörében élve olykor megáll az ember, és elmeditálgat, mire való ez a nagy marha fejlődés, amit naponta a képébe vágnak, ha az nem az ember gyermekének boldogulását szolgálja. Különösen akkor jutnak eszébe ilyen eretnek gondolatok, amikor a szlovák építésügyi és régiófejlesztési minisztérium döntését hallja, amely szerint az Európai Unió által adott 410 millió eurós, vissza nem térítendő strukturális, az oktatási intézmények felújítására szánt támogatásból csak azok az iskolák kaphatnak, amelyekben a tanulók száma meghaladja a kétszázat. A támogatás megítélésénél tehát nem az az elsődleges szempont, hogy hol rogyadozik a tető, hol esik ki a szétrohadt ablak, s hol zuhanhat a plafon a gyerekek fejére. Hanem a létszám. Az összeggel nincs hiba, hiszen ez a nagy kalap pénz átszámítva kábé 13 és fél milliárd szlovák korona. A minisztérium állítása szerint egy-egy iskolára kábé huszonegy millió jut, ami szerény számítások szerint hat és félszáz iskolának elég. Ezek szerint, közli a fejtágító hivatal, 50 óvoda, 378 alapiskola és 212 középiskola részesülhet abban a szerencsében, hogy élni hagyják. A többit vigye el az ördög. A kisközségek kisiskolái, óvodái akár meg is szűnhetnek, ha elesett állapotba kerültek.

Ebben a vonatkozásban az is eszébe jut az embernek, hogy a sajtóbotrányok csak arra jók, hogy a lényegről eltereljék a figyelmet. Amikor a minisztérium résnyire nyitotta a pályázati ablakot, hogy a legfürgébbek be tudjanak surranni hónuk alatt a pályázatokkal, mindenki azt óbégatta, hogy ez miféle eljárás. Pedig a többiek is sorra kerülnek, remélhetően mind a 650 iskola és óvoda. Arról azonban senki sem beszél, hogy a kisiskolákon sem a gyorsaság, sem isten lassan őrlő malmai nem segítenek. Azok halálra vannak ítélve. A kis falvak önkormányzatainak ugyanis saját költségvetésből nem jut az iskola és az óvoda felújítására, azok örülnek, ha ki tudják perkálni a villanyszámlát, a szemételhordást és a polgármester fizetését. Hogy tágítsunk az összefüggések körén: a szlovákiai reformok (amelyeket az előző kormány egyszerre zúdított az emberek nyakába) megálltak fél-

úton. A Fico-kormány másfél éve a saját kis hadviselésével van elfoglalva, amelynek konkrét céljai (áruházláncok, biztosítók megregulázása, privatizációk vizsgálata) leginkább sehová sem mutatnak. Hogy a féloldalas adórendszert tovább kellene esztergálni, mondjuk a svájci példa felé, ahol a befolyt adók egyharmada a községé, egyharmada a megyéé (kantoné), egyharmada az államé, azon senki sem agyal. Marad a kommunista gyakorlat, hogy a paternalista állam osztogat a hűbéreseinek.

De ha agyalna is. A kicsiken az sem segítene, hiszen a nagy számok törvénye szerint egy nagyvárosnak juttatott fejpénz nincs arányban egy kis faluéval. A 2000-nél kevesebb lélekszámú települések amúgy is elesnek minden támogatástól. Ezt a szemléletet a gazdasági miniszter úr nem is rejtette véka alá, amikor tavaly kinyilatkozta: a fejlődőképes települések fejlődjenek. Hogy aztán egy kis falu fejlődőképes lenne, csak éppen a pénzhiány gátolja a fejlődésben, az privát pech. Pusztuljon, ürüljön, menjen, ki merre lát. E különös logika egyenes folytatása a kommunista Csehszlovákia gazdasági, kulturális és iskolapolitikájának, amikor a hetvenes-nyolcvanas években kitippelték a „fejlődőképes”, központi településeket, és összevonás címén iskolák százait szüntették meg egy tollvonással. Hogy ez hová vezet, inkább ne taglaljuk, sosem érnénk a végére.

Summa summárum: az unió és Szlovákia abban érdekelt, hogy az emberi léptékű kisiskolákkal szemben a nagy bérkaszárnyákat (lásd Bruno Bettelheim idevágó tanulmányát) kell életben tartani. A sorvadó, omladozó kis falusi iskolákat pedig még a költöző madár is kerülje el. S ugyanezt lehet tanácsolni Mikolaj iskolaügyi miniszternek is, nehogy úgy járjon, mint múlt századbeli kollégája, a legendás Klebelsberg Kunó magyar közoktatási miniszter, akinek éppen egy tanyasi iskola okozta a végzetét. A miniszter abba halt bele, hogy egy tanyasi iskolát meglátogatva ivott az ottani vízből, s olyan fertőzést kapott, hogy nem tudtak rajta segíteni.