Újabb fertőzöttek az érsekújvári kórházban

koronavirus
Érsekújvár |

Mától megkezdik az érsekújvári járásbeli lakosok tesztelését az Érsekújvári Oktató Kórház és Rendelőintézet parkolójában elhelyezett egészségügyi konténerben.

A tesztelésen az első fél órában két korábban regisztrált lakos vett részt, a teszteléseket csak előzetes regisztrációt követően végzik el indokolt esetben. Ján Baček az egészségügyi központ szóvivője elmondta, egy újabb koronavírus-fertőzött van a kórház egyes számú belgyógyászati osztályán, ahonnan korábban már négy egészségügyi dolgozó került házi karanténba, valamennyien tünetmentesek. Három további fertőzöttről is tudomásuk van, a kórház üzemi konyhájának az alkalmazottai. Peter Hoppan epidemiológus, a kórház válságstábjának tagja elmondta, továbbra is kerüljék a lakosok a csoportosulást, a boltok, közterületek gyakori látogatását, rendszeresen mossanak kezet, gondosan fertőtlenítsék az arcvédő maszkjukat.

 

koronavirus

Az érsekújvári tesztelőhelyen úgynevezett Covid-útlevéllel jelentkezhetnek a lakosok, akik korábban regisztráltak az Egészségügyi Információk Nemzeti Központjának (NCZI) honlapján. Az érsekújvári mobil konténeren a tájékoztatást magyarul is feltüntették.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?