Újabb önkormányzati képviselő kerülhet a Galandia termálfürdő élére. A képviselő-testület ma dönt arról, hogy elfogadja-e Vladimír Danko jelölését a posztra.
Új ügyvezető kerülhet a Galandia élére
Korábban Takáč Zsolt előző alpolgármester irányította az évek óta zárva tartó termálközpontot. Takáč ősszel bejelentette, bizalomvesztés miatt távozik a posztról. A Galandia állapota és felújítása sokszor vita tárgya volt az igazgató, a képviselő-testület és Peter Paška polgármester között. A város vezetői abban sem értettek egyet, mekkora összegből lehet rendbe tenni a fürdőt. A polgármester a beiktatása után is kiemelte a Galandia felújításának fontosságát. A mai képviselő-testületi ülésen a Galandia új ügyvezető igazgatójának személyéről is dönthetnek a képviselők. A polgármester által beterjesztett javaslat szerint január 1-jétől Vladimír Danko képviselő vezethetné a centrumot. Danko Paška csapatából került be a képviselő-testületbe. Takáč Zsolt leköszönő igazgató szerint inkább átlátható pályázattal kellene kiválasztani az új ügyvezető igazgatót. „Az igazgatónak nemcsak egy bábunak kellene lennie, hanem menedzsernek, aki otthon van a gasztronómiában, a marketingben és előkészítené a fürdő megnyitását” – véli Takáč. Hozzátette, a testületnek még három hónapja van arra, hogy új ügyvezetőt válasszon. Egyelőre az is kérdéses, szavaznak-e a képviselők a beadványról. Takáčtól megtudtuk, hogy felújították a fürdő műszaki berendezését, az épület felújítására a városnak kell kiírnia a közbeszerzési pályázatot.
Három éve zárták be az európai uniós támogatásból felépült termálközpontot, mert kiderült, életveszélyes az épület. Azóta több szakvélemény készült a Galandiáról, a felújítása és megnyitása az elmúlt évek egyik legforróbb témája volt. Tavasszal felmerült, hogy idén nyáron megnyitják a fürdő kinti részét, a polgármester azonban kitartott amellett, hogy csak akkor nyithat ki a Galandia, ha biztonságos.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.