Új szakmát kínál a vöröskereszt

A Szlovák Vöröskereszt komáromi területi szervezete ősszel ismét tanfolyamot indít Gondozószolgálat a háztartásokban és a szociális intézményekben elnevezéssel – tudtuk meg Németh Károly területi igazgatótól.

A Szlovák Vöröskereszt komáromi területi szervezete ősszel ismét tanfolyamot indít Gondozószolgálat a háztartásokban és a szociális intézményekben elnevezéssel – tudtuk meg Németh Károly területi igazgatótól. A 192 órás elméleti, gyakorlati és a kórház különböző osztályain eltöltött szakmai képzés sikeres befejezését követően a hallgatók nemzetközileg elismert bizonylatot kapnak. Hasonló tanfolyamra már tavasszal is sor került, akkor negyvenen vettek részt rajta. A tartósan munkanélkülieket a Vöröskereszt egy évig foglalkoztatja, idős, beteg emberek, fogyatékos gyerekek és felnőttek ápolását, gondozását végzik a járásban. A tanfolyam többi résztvevője már addig is szociális intézményben dolgozott, de magasabb képzettségre szeretett volna szert tenni, esetleg külföldön keresett ilyen jellegű munkát, amihez bizonylatra volt szüksége. Akik tehát úgy gondolják, hogy gondozóként esélyük lenne az elhelyezkedésre, illetve tovább szeretnék képezni magukat, még jelentkezhetnek a Vöröskereszt komáromi területi irodájában. A tanfolyam ezúttal önköltséges, mivel a munkaügyi hivatal pénzszűke miatt nem tudott részt vállalni finanszírozásából. (vkm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?