Új lakások a romáknak

Szepsi |

<p>A napokban hivatalosan és ünnepi keretek között megkezdték annak a 12 lakásos, alacsony komfortú sorháznak az építését, amelybe a város néhány roma családja kötözhet. A kezdeményezés bizonyos szempontból egyedülálló az országban. Az építésügyi minisztériumtól ugyanis az anyagi támogatást nem az önkormányzat, hanem egy civil szervezet kapta.</p>

Az építésügyi minisztériumtól az ETP Slovensko Hausing 202 ezer euró (6,84 millió korona) vissza nem térítendő támogatást kapott. Ez az építkezési költségek 80 százalékát teszi ki. A maradék 20 százalékot az önrész képviseli. Az ETP Slovensko partnerei az önrész előteremtésében is segítenek, többek között nyugat-európai diákok és szakemberek bevonásával, akik a város perifériáján épülő sorházak építésében részt vesznek. Persze, a leendő lakók is besegítenek. Ők ösztönzésképpen napidíjat kapnak munkájukért. „Mivel a kormány meghirdette a roma közösségek, illetve a társadalom perifériájára sodródott csoportok megsegítési programját, és erre európai uniós pénzt lehet szerezni, stratégiát dolgozunk ki, amelynek egy része a lakásépítés” – mondta Zachariáš István, Szepsi polgármestere.

A program része a spórolás. A lényeg, hogy az ETP szervezet annyi pénzt ad a takarékoskodónak, amennyit az illető maga is megspórol. A programban 18 szepsi roma vesz részt. „Igyekszünk bekapcsolni a jövőbeni bérlőket a programba. A romák egyrészt spórolnak, hogy az alacsony komfortfokozatú lakásokat komfortosabbá tegyék és felszereljék, másrészt pedig az építkezésen is dolgoznak” – mondta Slávka Mačáková, az ETP Slovensko igazgatója. A Stavomark cég az építkezést decemberben fejezi be.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?