Új közösségi erővé vált a Tanoda

Rimaszécs. A tehetséges fiatalok továbbtanulási lehetőségeit sokszor befolyásolja a szociális háttér. Különösen érvényes ez a hátrányos helyzetű régiókra, Szlovákiában pedig Gömörre. Az országos szinten a legsúlyosabb helyzetben lévő régióban a szülők számára sokszor az a mérvadó a gyermekük iskoláztatásának kérdésekor, mit is bír el a családi költségvetés.

Hová iskoláztassák be a gyereküket, ha már középiskolás korba ért, melyik olyan, lehetőleg földrajzilag közel lévő egyetemre menjen, amit még fizetni bír a család... Az anyagi háttér hiányosságai különösen érintik azokat a roma fiatalokat, akik bár tehtségesek, munkanélküli és szociális segélyből tengődő családban élnek. Tehetséges fiatal természetesen mindenütt akad, ezt a pedagógusok számtalanszor igazolják is. Sokszor hallani olyan esetről, amikor maga a tanító vagy tanár sajnálja, hogy egy nehéz szociális helyzetben élő fiatal sorsának alakulását szinte képtelen befolyásolni.

Erre a régiós határokon túlnövő, országos problémára kíván legalább részleges megoldást nyújtani a Rimaszécsen elindított Tanoda program. A program központi célkitűzése a halmozottan hátrányos helyzetű, különösen a roma fiatalok továbbtanulási, ezáltal munkaerő-piaci és társadalmi beilleszkedési esélyeinek javítása nem hagyományos, speciálisan erre a célra kidolgozott, tanórán kívüli foglalkozások rendszerében. A rimaszécsi fiatal roma értelmiségiekből szerveződött Ternipe Polgári Társulás 2007 júniusától szervezi a program elindítását, amelyet a helyi alapiskola pedagógusai és vezetése is támogat. Az anyagi forrásokat a Roma Education Fondtól, Világbanki támogatásokkal sikerült pályázati úton megszerezniük. Negyven-ötven gyerek tanulását, tehetségfejlesztését, közép- vagy felsőfokú oktatási intézménybe való felkészülését tudják segíteni. Az érdeklődő diákok egyéni tanterv alapján mélyíthetik el ismereteiket, magyar nyelv és irodalom, szlovák nyelv és irodalom, angol nyelv, matematika, számítástechnika, képzőművészet és zeneművészet szakon.

A Tanoda programban résztvevő diákok iskolai eredményei láthatóan javultak, a különórákon elsajátított tudást már használni tudják az iskolában is. A roma közösségben még mindig elenyészően alacsony az egyetemi végzettségűek aránya, az érettségi megszerzése is komoly gondot okoz. Az esetek túlnyomó többségében nem a fiatal értelmi képességeivel van a baj, hanem a szociális háttérrel. A rimaszécsi Tanoda egyik kiemelkedően fontos eredménye az eddigi tapasztalatok alapján az lett, hogy az ide járó gyerekek szüleiben tudatosult, csak tudással juthatnak előre, így képesek gyermekeik kitörni abból az elszigeteltségből, amelyet szociális helyzetük behatárol.

Ma Rimaszécsen új, meghatározó közösségi erővé vált a Tanoda. Családokat hoz össze, más elvárásokat, új távlatokat kereső felnőtteket is nevel azzal, hogy a gyerekeik tanulásra ösztönzi. Azon kívül, hogy az alapiskolai tudást mélyíti, a tehetséges roma fiatalokat a középiskolai vagy akár az egyetemi felvételire is ösztönzi és felkészíti. A rimaszécsi Tanodában az oktatók a tornaljai gimnázium és alapiskola tanárai, valamint a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem végzős hallgatói. Bár a program egyelőre csak a 2008/2009-es tanévre szól, a szervezők már a folytatás lehetőségén gondolkodnak és dolgoznak.

Egyéni példájuk is motiváló lehet, hiszen magyarságukat vállaló szlovákiai romaként megszabadul-tak a környezetük súlyos béklyóitól: a magyarországi tapasztalatokból merítve a saját térségükben fogtak hozzá egy kísérleti programhoz úgy, hogy sokszor meg nem értéssel, idegenkedéssel, ellenszenvvel, szándékos akadályoztatással, irigységel és butasággal kell megküzdeniük. Az viszont már most tény, hogy Rimaszécsen jónéhány roma család értékrendjében változások álltak be a Tanoda beindítás óta. A tehetséges roma gyerekek önszántukból, szeretettel, jókedvűen, saját baráti közösséget építve járnak be hétvégenként három délután a Tanodába, hogy ott tanuljanak. Mert ahogy ők maguk is elmondták: „csak embernek kell lenni valahogy, a tanító bácsi meg azt mondta, hogy ahhoz meg tanulni kell.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?