Új közlekedési tervezet Vágsellyén

Vágsellye
Vágsellye |

Vágsellye városa új közlekedési tervezetet dolgoz ki, ezért felmérést készítenek a városi közlekedésről. „A jövő hét folyamán tíz helyre helyeznek ki automatikus forgalomszámláló berendezéseket. Ezek nyolc hétig fogják számolni a közlekedő járműveket” – tájékoztatott Erika Kollerová, a városi hivatal alkalmazottja.

 

Közben a terepmunkások két felmérést készítenek a közlekedésről.

„Felmérést készítünk a parkolásról, előreláthatólag június 13-án este és éjjel. Minden városrészben összeírják az autók rendszámait, másnap pedig a forgalom irányát mérjük fel” – közölte Kollerová. Az automatikus forgalomszámlálás és a terepen végzett felmérések adatait kiértékelik a szakértők, és az eredményről még idén szeptemberben tájékoztatni fognak.

A felmérések célja, hogy kiderítsék, mennyi autó halad át a városon, illetve hogy a kereszteződések mennyire vannak megterhelve, mennyi autó parkol a lakótelepeken és az utcákon, valamint hogy más városokból mennyi autó érkezik a városba. A felméréssel a közlekedés helyzetén próbálnak meg javítani.

 

Kapcsolódó cikkünk

Jozef Belický polgármester szerint a város jelenlegi közlekedési tervezete elavult. Az emberek nem akarnak fizetni a parkolásért, és a lakhelyüktől távol sem akarnak parkolni.

„Vecse (Veča) városrészben van egy parkolóház, amely nincs megtöltve. Ennek ellenére Vecsén a parkolóhelyek egyharmada hiányzik” – állítja a polgármester.

A szocializmus idején épített parkolóhelyek nem elegendőek a lakótelepeken. „Ezeket az akkori normákhoz és az autók akkori számához igazították. Ma már nem elég minden lakásra egy parkolóhelyet számolni. Kevés a parkolóhely, és a városnak kötelessége olyan helyet biztosítani a lakóknak, ahol leállítatják az autójukat” – állapította meg Belický.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?