Régió

Új komputertomográfot adtak át Érsekújvárban

Érsekújvár | Új helyiségeket nyitottak, és korszerű komputertomográf berendezést adtak át kedden az Érsekújvári Egyetemi Kórház és Rendelőintézet első emeletén.
author
Száz Ildikó

2019. február 5. 17:30

Új komputertomográfot adtak át Érsekújvárban
Az érsekújvári kórház új komputertomográfjával gyorsabb és hatékonyabb kivizsgálásokat végezhetnek (A szerző felvételei)  

Az átadási ünnepségen részt vett  Andrea Kalavská egészségügyi miniszter, aki elmondta az 1,2 millió eurós CT-berendezés komoly hozadéka, hogy a korábbi gépnél jóval hatékonyabb, ötéves jótállás vonatkozik rá, és a betegek bizonyára értékelik majd, hogy csökken a várakozási idő. A komputertomográf egy körülfordulás alatt egyszerre több, összesen 256 szeletet térképez fel a vizsgált szervből néhány másodpercen belül. A kórházban az érsekújvári, vágsellyei, komáromi és lévai betegeket vizsgálják ki, így mintegy 160 ezer lakost érintenek az itteni minőségi egészségügyi szolgáltatások. Az egészségügyi tárca tőke jellegű bevételeiből tizenhárom CT-t vásároltak tizenegy szlovákiai kórháznak, az elektronikus aukció jóvoltából mintegy tizenöt millió eurót takarítottak meg a csehországi megrendelőkkel szemben, akik kevésbé korszerű gépeket vásároltak csaknem húsz százalékkal drágábban. Tavaly januárban érkeztek meg az új gépek. Az Érsekújvári Egyetemi Kórház és Rendelőintézet épületén falat kellett bontani, kivenni az ablakkereteket, hogy a daru be tudja emelni a 3,5 tonnás komputertomográfot. Az átépítési munkálatok során felújították a termeket is, ahol az egészségügyi dolgozók sokkal kényelmesebb körülmények között fogadhatják a betegeket. Az átadási ünnepségen részt vett Danczi Zoltán egészségügyi igazgató és Ľubica Bartošová gazdasági igazgató. Az érsekújvári kórházat tavaly áprilistól irányítja a két igazgató, de továbbra sincs vezérigazgatója az intézménynek.

Andrea Kalavská elmondta, az egészségügyi minisztérium egyelőre nem hirdetett újabb pályázatot erre a posztra, elégedettek a jelenlegi vezetéssel és pályázati pénzből további fejlesztéseket terveznek a kórházban.

 

Galéria
Új komputertomográfot adtak át Érsekújvárban
Új komputertomográfot adtak át Érsekújvárban
Új komputertomográfot adtak át Érsekújvárban
Új komputertomográfot adtak át Érsekújvárban
Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Súlyos baleset Galánta és Diószeg között – Az autóbusz sofőrjét súlyos sérülésekkel szállították kórházba
Frissítve

Súlyos baleset Galánta és Diószeg között – Az autóbusz sofőrjét súlyos sérülésekkel szállították kórházba

igor matovič

Az SaS megvétózza az adóemelést, Matovič szerint Sulík már-már hazaáruló

ds

Változás a gyógyszertárakban: Ezért már nem kell orvoshoz mennie!

f

Finnország és Svédország benyújtotta hivatalos csatlakozási kérelmét a NATO-hoz

koronavírus

Több mint kétszázzal nőtt az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma, 7-en elhunytak

d

Putyin valóban súlyosan beteg – állítja egy kém

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.