A Selye János Egyetem (SJE) Református Teológiai Kara (RTK) jogot szerzett arra, hogy a teológia tanulmányi szakon belül docenseket nevezhessen ki, valamint egyetemi professzori kinevezésre terjeszthessen fel jelölteket, akiket majd a köztársasági elnök nevez ki.
Új jogosultságokat kapott a komáromi Selye János Egyetem
„Minden karnak az az érdeke, hogy ha lehet, teljes palettát tudjon felmutatni. Ez olyan, mint a festő palettája, amelyen látja a színeket, s érzi, hogy oda valami még hiányzik, hogy tökéletesebb lehet. S amikor rákerül az utolsó szín is a képre, a mi helyzetünk most ilyen, akkor azt mondjuk, hogy így teljes”
– nyilatkozta az Új Szónak Lévai Attila, az RTK dékánja. Elmondta, már külföldről is érdeklődtek a docensi kinevezés megszerzése után, miután hírét vették az RTK új jogosultságainak.
A mostani nem az egyetlen alkalom, amikor az RTK valamiben első az SJE-n. Az egyetem megalapításakor már kész dokumentációval és tervvel tudtak becsatlakozni a folyamatba, amelynek köszönhetően gyakran nevezik őket az egyetem „alapkarának”. Ezen felül 2006-ban szintén ez a kar volt az első az SJE-n, amely doktori képzést indított el.
2019 nyarán adták le az új jogosítványokhoz szükséges anyagot, majd miután kedvező elbírálást kaptak, Martina Lubyová oktatásügyi miniszter néhány napja aláírta a vonatkozó okiratot is. Lévai Attila elképzelhetőnek tartja, hogy már idén ősszel sor kerül az első docensi kinevezésre, egyúttal elmondta, hogy jelenleg az RTK az egyetlen olyan magyar nyelven oktató határon túli protestáns teológiai intézmény, amely ilyen jogokkal rendelkezik.
Habilitáció – inauguráció
Habilitációs eljárásnak nevezik a docensi kinevezés folyamatát, míg az egyetemi professzori cím elnyerésének procedúrája az inauguráció. Utóbbi esetben az adott személy ügyét az intézmény a köztársasági elnökhöz terjeszti fel kinevezésre. Azok a PhD-fokozattal rendelkező gyakorló egyetemi oktatók habilitálhatnak, akik megfelelő minőségű és mennyiségű publikációt írtak hazai és nemzetközi szaklapokban, továbbá teljesítik az RTK Tudományos Tanácsa által előírt kritériumokat, amelyek Lévai Attila szerint erősebbek, mint a szlovákiai átlag. Az egyetemi professzori cím megszerzésére kiírt kritériumok még ennél is szigorúbbak, de az egyik alapfeltétel, hogy inaugurációs eljárásban csak az egyetemi docensi címmel, vagy annak megfelelő habilitált gyakorló egyetemi oktatók vehetnek részt.
Mérföldkő
Juhász György, a Selye János Egyetem rektora „mérföldkőnek” nevezte a jogosultságot, majd hozzátette, sok munkája van az egyetem akadémia közösségének, az egyetem és a kar vezetőségének abban, hogy ezeket a fontos jogokat most megszerezték. „Hallgatóinknak és a felvételizőink számára mindenképpen jó jelzés, hogy az SJE nem csupán szlovákiai magyar egyetem, hanem kellő tudományos súllyal is bír a szlovákiai és a magyar akadémiai közegben egyarántˮ – zárta a rektor.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.